Elkezdődtek a bonyolult koalíciós tárgyalások Ausztriában a Néppárt és a szocdemek között

Hosszú és „időnként eléggé rázós” út fog elvezetni az osztrák koalíciós megállapodáshoz – vélekedett Karl Nehammer osztrák kancellár a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) pénteken indult egyeztetéseiről szólva.

Ausztriában szeptember 29-én tartottak parlamenti választást, amely során első alkalommal került ki győztesként az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a voksok 29 százalékával. A szociáldemokraták a harmadik helyre csúsztak vissza, az ÖVP pedig egyik leggyengébb választási szereplését nyújtotta. Ennek ellenére Alexander van der Bellen osztrák államfő a néppárti Nehammert bízta meg kormányalakítással.

Hosszú és feltehetően gyakran nagyon is rázós út áll előttünk

jelentette ki a hivatalban lévő kancellár újságíróknak nyilatkozva, miután a nap folyamán az ÖVP és az SPÖ tárgyalódelegációja megkezdte az egyeztetéseket.

Nehammer ismételten arról beszélt, hogy a gazdasági és bevándorlási kérdésekre akarja majd helyezni a hangsúlyt. Mindazonáltal, ha a két pártnak sikerül is áthidalnia jelentős nézeteltéréseit olyan kérdésekben, mint például a tehetősek megadóztatása, akkor is csak mindössze egy mandátumnyi többségük lesz a parlamentben. A kancellár ezért közölte, hogy egy harmadik párt bevonását is fontolgatják a leendő koalícióba, ami csak tovább fogja bonyolítani a várhatóan akár két-három hónapig is elhúzódó egyeztetéseket.

Egy korábbi sajtótájékoztatón Andreas Babler, a szociáldemokraták vezetője jóval derűlátóbb képet festett. „A mai megbeszélések nagyon pozitív benyomást keltettek arról, hogy e tárgyalások, amennyiben ugyanolyan bizalomteljes módon zajlanak, igen is kormányalakításhoz vezethetnek” – mondta.

(MTI)

Kapcsolódó
Példátlan, mégis logikus fordulat Ausztriában – a győztes párt nem kerül kormányra
A néppárti ügyvezető kancellár kapott kormányalakítási megbízást Bécsben. Az ÖVP most a szociáldemokratákkal kezdhet tárgyalásokat, miután Karl Nehammer elfogadta a megbízást. Ezzel komoly pofont kapott a szeptemberi választáson legtöbb voksot begyűjtő Szabadságpárt.

The post Elkezdődtek a bonyolult koalíciós tárgyalások Ausztriában a Néppárt és a szocdemek között first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed