Somoskő vára látványosan emelkedik a környezete fölé, ahonnan páratlanul szép panoráma tárul a látogatók szeme elé. Ebben a gyönyörű környezetben, ahol a hegyek és maga a vár szegélyezi Somoskő községet, évről-évre adventi vásárt rendeznek.
Szokács Krisztián
December 15-én advent harmadik vasárnapján immár hetedik alkalommal adott helyet Somoskő ennek a jeles, és nagyon sok embert megmozgató programnak.
Klenicsan Anikó – az esemény főszervezője – a mindennapokban utazó gyógypedagógusként dolgozik, aki a sajátos nevelési igényű tanulók rehabilitációját, habilitációját végzi. 2017-ben, amikor Somoskőbe költözött a családjával egy különleges ötlet született meg benne, amit még abban az évben meg is valósított.
Szerettem volna, ha többen megismerik ezt a páratlan szépségű települést, mert azt tapasztaltam, hogy sok környékbeli sem járt még itt. Így jött az adventi vásár ötlete. Először, mint magánszemély szerveztem, majd 2021-ben megalakult az egyesületünk, Somoskőért Civil Egyesület néven, és azóta egyre többen veszünk részt a szervezésben
– részletezte a kezdeteket Anikó a Sokszínű vidék megkeresésére.
Szendi Márta
A kirándulóközpontból csodálatos panoráma tárul a látogatók elé. Az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett központ a Karancs-Medves-vidékre érkezők turisztikai bázisra. A csodálatos természeti környezetben, a Somoskői vártól 400 méterre, a Medves-fennsík peremén kialakított központ tökéletes helyszínt kínál ezen esemény lebonyolításához is.
A befogadó képességük korlátozott, emiatt sok árust kénytelenek vagyunk visszautasítani helyhiány miatt. Mára már az ország egész területéről érkeznek kézműves vásározók, Debrecenből, Szolnokról, Budapestről, Kiskőrösről, de voltak már árusaink a szomszédos Szlovákiából, is. Egyre több hollókői kézművesünk is van
– mutatta be Anikó az Adventi vásár árusait.
Szendi Márta
A rendezvényt évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi, és a szervezőknek nagy öröm látni, hogy ebben a csodás környezetben mosolygó emberek százai, családok élvezik a színes programokat és a környék természeti adottságait.
A kézműves vásár mellett szeretnénk a családok igényeit is kielégíteni. A gyerekeknek évről-évre gyermek műsorral, bütyköldével kedveskedünk, szerves része a rendezvénynek a Prakfalvi Péter által vezetett túra. Évek óta a somoskőújfalui Kiskút néptáncegyüttes szórakoztatja és tanítja táncolni a közönséget
– vázolta fel a főszervező a programokat, amik között minden korosztály megtalálja az érdeklődését.
Lehoczki Dávid
Az adventi vásár szerves részét képezi a jótékonysági gyűjtés.
Voltunk már kezdeményezői a cipősdoboz akciónak, gyűjtöttünk már a településünk szépítése céljából, de a legmarkánsabb profilunk az állatvédelem, az idén a Mancs a Szívben Állatvédő Egyesületnek gyűjtöttünk, és reméljük, hiszen nagy szükség van a civilek támogatására ahhoz, hogy az egyre nagyobb számban mentett kutyusokat el tudják látni
– osztotta meg Anikó az idei példaértékű kezdeményezés.
Szendi Márta
Az idei évben megrendezett 7. Adventi vásárra nagyon büszkék a szervezők, hiszen töretlen az érdeklődés mint a vásárlók, mint a kézművesek részéről. Külön öröm a szervezők számára, hogy a kézművesek 80 százaléka visszatérő vendég.
Nagyon jó kapcsolatot ápolunk az Ipoly Erdő Zrt.-vel és a salgótarjáni önkormányzattal, mert több éve töretlenül támogatják munkánkat, amiért nagyon hálásak vagyunk
– részletezte Anikó, azokat, akik segítségüket adják abban, hogy a vásár kikapcsolódást, egyedi kézműves termékek vásárlását tudja biztosítani az ide látogatók számára.
A táj szépsége a természetfotósokat is vonzza, és páratlanul szép fotókon mutatják be a Karancs-Medves vidékének egyedi értékeit.
The post Ellepték a kézművesek Somoskő várának környékét first appeared on Sokszínű vidék.