Lopott, egymillió dollár értékű aranypénz-gyűjteményt sikerült visszaszerezni Floridában – számol be a The Independent. Az érmék egy 18. századi flottához köthetők.
Az FBI részvételével zajló nyomozás során 37, történelmileg felbecsülhetetlen értékű tárgyat foglaltak le. 2015-ben a Schmitt család tagjai, akik egy szerződés keretében dolgoztak leletmentésen, Florida partjainál egy 101 aranypénzből álló leletegyüttest találtak egy roncsnál. Az érmék közül csupán 51-et jelentettek, 50-et pedig elloptak.
Az érmék között van egy 1709-ből származó egyedi aranypénz, amelyet tévedésből ezüst bélyegzővel jelöltek meg. A rendkívül ritka pénzt idén adták el illegálisan, ezt követően sikerült visszaszerezni.
2024 júniusában újabb bizonyítékok kerültek elő, és újabb vizsgálati kör kezdődött. Az új információk a család egyik tagjához, Eric Schmitthez kötődtek, aki 2023 és 2024 között több érmét is értékesített.
Házkutatások után számos leletet felfedeztek, Schmitt ellen pedig vádat emeltek. Az is kiderült, hogy a férfi 2016-ban három érmét a tenger fenekére helyezett, hogy a vele szerződésben álló cég új befektetői megtalálják azokat. A nyomozók a hiányzó 13 darabot is fel akarják kutatni.
A pénzek azon flottákhoz köthetőek, amelyek a 16. és 18. század között közlekedtek a Spanyolország és Amerika közötti vizeken nagy mennyiségű újvilági kincset szállítva. Az Európába vezető út különösen veszélyes volt a kalózok és Spanyolország riválisai miatt, de a hurrikánok is óriási fenyegetést jelentettek. Sok elsüllyedt hajó kincsével együtt még most is a tenger fenekén nyugszik.
The post Ellopott aranykincseket sikerült visszaszerezni first appeared on National Geographic.