Elon Musk a német belpolitika után a briteknél is előállt egy konkrét öltettel

Elon Musk a németek után újabb európai állam esetében dobott be egy saját politikai ízlésének megfelelő ötletet. A Donald Trump fő támogatójává avanzsált milliárdos december végén azzal állt elő, hogy a szélsőjobboldali AfD Németország utolsó reménysugara.

Legújabb javaslatát Nagy-Britanniának címezte. Szerinte menő a Reform UK párt, de le kellene váltani Nigel Farage-ot az éléről. Az X közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Musk azt írta: Farage-ban „nincs meg az, amire szükség van” a párt vezetéséhez.

A BBC szerint alig néhány héttel ezelőtt a pártnak nyújtandó adományozásról tárgyalt az elnökkel, ráadásul Farage barátnak nevezte Muskot a BBC vasárnapi, Laura Kuenssberg műsorában. Musk hangos támogatója volt Farage-nak és pártjának, decemberben az X-en posztolta, hogy Nagy-Britanniának szüksége van a Reform UK-ra.

Farage szerint a váltás oka egy kettejük közötti nézeteltérés, Musk ugyanis támogatja Tommy Robinson szélsőjobboldali aktivistát. Azt mondta, Musk megszólalása „meglepetés”, ám ő „soha nem fogja feladni az elveit”. Robinson, valódi nevén Stephen Yaxley-Lennon jelenleg 18 hónapos börtönbüntetését tölti a bíróság megsértése miatt. Robinson nem tette helyre egy szíriai menekült iskolás fiúval kapcsolatos állításait, miután 2021-ben elveszítette a rágalmazási ügyet.

Farage vasárnap a közösségi médiában Musk megjegyzésére válaszolva kijelentette:

Elon figyelemre méltó egyéniség, de attól tartok, hogy nem értek egyet vele. Az a véleményem továbbra, hogy Tommy Robinson nem megfelelő a pártnak, és soha nem adom fel az elveimet.

Percekkel Farage után Musk újabb bejegyzést tett közzé az X-en:

Kiszabadítsd ki Tommy Robinsont most!

Farage 2018-ban alapította meg a Reform UK-t, amit Brexit Pártnak is hívtak. A politikust a párt vezetőjeként 2024-ben képviselővé választották.

The post Elon Musk a német belpolitika után a briteknél is előállt egy konkrét öltettel first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed