Mike igazán kivételes helyzetben van. A 30-as éveit taposó, angolul jól beszélő, kellemes megjelenésű diplomás férfi sokkal jobban él, mint honfitársai túlnyomó része. Turistákat kalauzol a világ negyedik legnagyobb szigetén, idegenvezető és sofőr egy személyben. Felesége könyvelő, egy fiúk van.

Mike alkalmanként 10-14 napot van távol otthonától, de bőven megéri a távollét. Nem tudjuk, mennyit keres a túrát szervező irodánál, de mi hárman 200 dollár borravalót adtuk neki – ez nagyjából a szokásos összeg 10 nap után. Ezzel a jövedelemmel ő legalább tízszer annyit visz haza, mint az átlag madagaszkári, a malgas, azaz a malagasy, ahogy magukat nevezik, aki napi 2 dollárból él.

Mike-nál légkondi is van, ez már a luxus szimbóluma. Nem is annyira a masina, az áramdíj az, amit legtöbben nem tudnának megengedni maguknak. A háromtagú család havonta 75-80 dollárt ad ki villanyra, ennyi egy átlagos háztartás számára felfoghatatlan összeg – másra nem maradna egy cent sem.

Madagaszkár a világ 215 országának GDP-sorrendjében a 188., azaz roppant szegény.

A népesség az elmúlt 30 év alatt megháromszorozódott, ma már meghaladja a 32 milliót. Az átlagéletkor 25 év, rengeteg a gyerek. Egy családban 5-6 a legkevesebb, de a 8-10 sem ritka. Mike persze szeretne többet, de háromnál meg akarnak állni.

Madagaszkár visszalépés az időben. A mobiltelefon ott is feltűnik sok kézben, ám leginkább csak a feltöltős. Folyó víz csak minden harmadik faluban található. A vizet marmonkannában, szekéren tolják egyik faluból a másikba, egy kanna fél dollárba kerül. Ha emelkedik az út, a 20 literes kannákat 4-5 férfi nyomja felfelé, nyikorgó szekérre rögzítve. Lefelé menet meg alig tudják fékezni. Ló, géperő nem dívik arrafelé, teherautó persze akad, de nem a falu népének.

A gazdagság fő jelképe a púpos szarvasmarha, azaz a zebu. Akinek a hajcsár már tucatnyi állatát terelgeti, dúsgazdag embernek mondhatja magát. Sokszor több napi járóföld a piac, a kísérő az út mentén alszik az állatokkal.

Madagaszkár jóllehet Afrika szomszédja, mégsem onnan népesítették be a szigetet, hanem – pár ezer évvel ezelőtt – Indonéziából hajóztak át a honfoglalók. A tipikus malgas ezért inkább indonéz jegyeket hord magán és rizst eszik. Elég nagy baj ez, mert egy nagy család táplálásához nem elég a 3-5 hektár föld, az ország rizsimportra szorul. A hatalmas madagaszkári erdőségeket alaposan kipusztították, felégették, hogy rizsföldhöz jussanak.

Lemurok, makik, kaméleonok

Madagaszkáron a lemúr, a sziget jelképe, őshonos állat. Neve a latin lemures-ből származik, ami szellemet, lelket jelent. Nyolc  alfaja létezik, meglehetősen különböző felépítéssel, de mindegyikre jellemző, hogy kerek és nyitott a szemük és hosszú a farkuk. Ez utóbbira nagy szükségük is van, mert a fákon élnek és az egyik ágról a másikra ugráláshoz biztos fogás és jó egyensúlyozás kell. Bár a majmok távoli rokonai, tőlük függetlenül fejlődtek. Főleg éjszaka aktívak, napközben sokszor két ág találkozásánál megtámasztják magukat és már szundítanak is.

A lemurok népes csoportjának legkisebb tagjai az egérmakik a maguk 30 grammjával, a legnagyobb pedig az indri, amely akár a 9 kilót is eléri és csíkos farkáról könnyen felismerhető. Az indonézek 2000 évvel ezelőtti érkezésekor még óriási, gorilla méretű lemurok is kószáltak a szigeten, de ezek kipusztultak – vagy kipusztították őket.

A lemurok társas lények, 6-10 fős csapatokban élik az életüket. Sokkal inkább a szagok és a hangok, semmint a látásuk alapján tájékozódnak. Ha az őr valamilyen veszélyt érzékel hangos rikácsolással riadóztatja a többieket és az egész társaság pillanatok alatt eltűnik a lombok között.

Az erdő bogyóit és gyümölcseit eszik, amelyekből igazán nincs hiány a nemzeti parkokban. De csak ott, mert az ország többi részén nagy erőkkel irtották, irtják az erdőt és fosztják meg az állatokat természetes környezetüktől.

A lemurok csak az év bizonyos szakában párosodnak. A kölyök az anyja ölébe, később hátára kapaszkodva kezdi meg 8-10 éves pályafutását. A mama kezdetben két combja közé rejti a kicsit, hogy az illetéktelen szemek ne is lássák, kit dédelget.

A lemurok sajnos a vadon élő állatok között a leginkább veszélyeztetettek közé tartoznak, a természetvédelmi szervezetek úgy vélik, hogy 90%-ukat kihalás fenyegeti.

A különleges állatok viszont a madagaszkári ökoturizmus fő hajtóerejét jelentik, az ebből befolyó jövedelem némileg lassítja az erdőirtást.

A makifélék a lemuralakúakon belül külön családot alkotnak, a gyűrűsfarkú maki a legismertebb és leglátványosabb közöttük. A sziget déli részén él és a száraz, lombhullató erdőket és a bozótosokat kedveli. Az állatkerti életet jól viseli, sokfelé látható a világon, hazai állatkertekben is előfordul. Ők is veszélyeztettek; az erdőirtás miatt az egyes populációk elszigetelődnek egymástól és így nő a beltenyészet veszélye.

Madagaszkáron szép számmal látni kaméleonokat is, már ha a túravezető felhívja rájuk a figyelmünket. Mert a kaméleonoknak pont az az jellegzetessége, hogy színük változtatása révén kiválóan beleolvadnak a környezetükbe. Legtöbbször barnák, de képesek pár másodperc alatt átszínezni magukat zölddé vagy akár sárgává, de a piros sem ritka. Kétszáz körüli fajuk ismeretes.

Három dolog nagyon különleges bennük:

• Amikor zsákmányukat elejtik – többnyire rovarokat – mintegy fél-egy méterre megközelítik a prédát, kitátják a szájukat, kidugják a nyelvüket, majd egy szempillantás alatt a nyelv nyíllá változik, amellyel még mielőtt a zsákmány meg tudna moccanni, be is söprik a szájukba.
• Szemük is különleges, egymástól függetlenül tudják mozgatni őket, így mindkét oldalukon – előre, hátra – kiválóan fel tudják mérni a terepet.
• Farkuknak is megvan a maga szerepe, nemcsak egyensúlyoznak vele, hanem – ahogy az egyik képen látszik is – kapaszkodnak is, majd elengedik az ágat és szökellve landolnak a következő indán.

Ökoturizmus

Madagaszkárt még nem igazán fedezték fel a nagy, nemzetközi utazási irodák. Egy évben alig több mint 300 ezer turista látogat el a szigetre, vessük ezt össze Franciaországgal, amely hasonló területű ország. Nos, e méltánytalan összehasonlítás 25-ször annyi turistát ad ki a franciák javára, ami persze a két végletnek mondható. A Madagaszkárra érkezők legtöbbje, mintegy 250 ezer ember a reptéren landol, a többiek különböző hajóstársaságok utasai.

Néhány tízezer látogató ráadásul hivatalosan érkezik, ők üzletemberek, sportolók, állami vagy segélyszervezetek alkalmazottai. Nyomós oka van, hogy ilyen kevesen keresik fel Madagaszkárt. Odarepülni sem olcsó, a legtöbb utazó kiszáll a viszonylag közeli Mauritiuson és csak töredékük repül tovább Antananarivoba, amelyet a malgasok csak Tanának becéznek. A teljes napi forgalom elfér a reptéri elektronikus táblán és még marad is hely.

Az út folytatása sem habkönnyű feladat: bár nemzeti parkok közötti távolság nem legyőzhetetlen, mindenre időt kell hagyni.

Egy óra alatt 30-35 kilométernél nem lehet többet megtenni, mert az úton kátyú kátyú hátán, sok helyütt pedig már kátyú sincs, egyszerűen eltűnt az aszfalt vagy keresztbe eltörött.

Fékezés, nekilódulás, kerülgetés – ez megy órákon át. Csak a keleti kikötőbe, Taomasinába vezető út forgalmas, oda érkeznek a konténerek, amelyeket aztán teherautóra pakolva visznek tovább a fővárosba. Ha esetleg baleset történik, bizony egy-másfél napig áll a forgalom, mert a műszaki mentés szinte reménytelen a szűk, hegyes-dombos úton.

Így aztán az autóbérlés nem jellemző megoldás, a turizmus terepjárókkal, kisbuszokkal bonyolódik le, amelyeket áldott türelmű helyi sofőrök vezetnek. Útjelzés amúgy sincs, a helyiek viszont mindent tudnak, a száraz évszakban a kisszámú, angolul beszélő vezetők egyfolytában járják az utakat.

A szokásos kelet-nyugati útvonalon kívül a sziget északi, tropikus csücske is érdekes, de oda eljutni inkább háromnapi autójárás. Ha valaki belföldi repülőjárattal akar visszajutni Tanába, a lehetőség éppen fennáll, ám gyakran előfordul, hogy törlik a járatot és akkor oda a nemzetközi csatlakozás.

A volt gyarmattartó franciák két vasútvonalat is építettek, de egyiken sincs személyforgalom. Az ok egyszerű: a vasúttársaság nem rendelkezik egyetlen olyan mozdonnyal sem, amelyik a lerobbanás veszélye nélkül végig tudná zötyögni a néhány száz kilométert. Időszakos teherszállításra alkalmasak.

Az idegenforgalom másik fő pillére a szállás. Természetesen nincs elég és főleg nincs elég minőségi szálloda, a helyieknek jobbára más elképzeléseik vannak a minőségről.

Akad jó pár franciák által épített és üzemeltetett, leginkább családi hátterű butikhotel és ezek helyenként igen ízlésesek. Azért késő este vagy éjszaka egy-egy bogártól nem szabad megijedni. Máshol a legyeket kell hajtani nagy erőkkel, de végül is kint vagyunk a természetben. Cserébe 100 euróért már olyan hotelszobát lehet kapni, amely egyik-másik nyugati utazási- vagy divatmagazin címlapjának hátteréül szolgált. Ha az utazó egyszer megérkezik Madagaszkárra mindennek az ára igen jutányos.

Az ételek nem rosszak, a jellemző afrikai színvonalat meghaladják, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a hús a legtöbb malgasnak igazi ünnepnapi eledel, a heti egyszeri csirke vagy zebu a legtöbb, ami a tányérra kerülhet.

Miből élnek?

Madagaszkár nemzeti jövedelme 18,75 milliárd dollár, Magyarországé kb. 170 milliárd, miközben a szigeten több mint háromszor annyian élnek, mint nálunk. Természetesen a mezőgazdaság, az erdészet és a halászat a malgas gazdaság alapja, ezek foglalkoztatják a népesség 80%-át, míg a nemzeti összterméknek csak 25%-át állítják elő.

A termelők gyakran fél napokat gyalogolnak, hogy a fejükre púpozott zsákokban elvigyék a termést a piacra. A szolgáltatások, a bank, a telekommunkáció, a biztosítás ugyan gyorsan bővül, de egy olyan országban, ahol a legtöbb embernek egy napra csak egy-két marok rizs és zöldség jut, még nagyon hosszú az út akár a motorbicikliig is.

Madagaszkár a világ egyik legnagyobb vanília termelője és sokan keresnek zafírt és aranyat is az ország nyugati részén. Találni már kevesebbeknek sikerül.

A bányászat úgy zajlik, hogy egy csapat életerős férfi egy mélyedésből kilapátolja az anyaföldet, ezt vödrökben felhúzzák a felszínre, majd teherautóval elszállítják egy közeli folyóhoz, ahol kimossák belőle a köveket. Mindezt kézzel, a tűző napon, szitával, ahogy azt a vadnyugati filmekben láttuk. A bányászok napi 8 dollárt kapnak – ez már kimagasló jövedelemnek számít – a mosók viszont sikerdíjra dolgoznak. Jól járnak, ha havonta egy-két követ el tudnak adni a kereskedőnek.

Madagaszkár még mindig nagyrészt szabályozatlan gazdaság, sok kiaknázatlan természeti erőforrással. A pénzügyi rendszer gyenge, a lakosság döntő részének nincs bankszámlája, az igazságszolgáltatás megbízhatatlan, a szerződéseknek nem sok foganatja van, a korrupció széles körben elterjedt. A gyerekek ugyan járnak iskolába, de 13-14 éves korukban kiveszik őket, mert segíteni kell otthon.

Az erdők felégetése, az talaj eróziója és a fa fő fűtőanyagként felhasználása rengeteg kárt okoz.

A megfelelő utak, a víz- és elektromos hálózat hiánya, a vasút megbízhatatlansága, a belföldi légi közlekedés problémái, a humántőke elégtelensége, a gépesítés roppant alacsony foka szegénységben tartja a malgas népesség túlnyomó részét. A politikai osztály nem sokat tesz a hétköznapi emberért, az ország külföldi segélyekre szorul és a magas népszaporulat sem sok jóval kecsegtet.

Nemzeti parkok – a létkérdés

Ha Madagaszkár flórája és faunája nem lenne annyira különleges, ez a cikk nem született volna meg és a fotók sem készültek volna el.

A valamikor fákkal borított szigetnek ma már csak 12%-a erdő.

A rizsföld iránti kielégíthetetlen vágy és a népélelmezés szükséglete nem kegyelmez az erdőnek. A Madagaszkáron tevékenykedő természetvédelmi szervezetek nagy elánnal ágálnak a biodiverzitás fenntartása mellett, de a szükség törvényt bont.

A nemzeti parkok az ország területének 5%-át fedik le és nem túl valószínű, hogy ennél több érhető el.  A – többnyire külföldi – civilek nem csak az erdő pusztulását igyekeznek hátráltatni, hanem az újraerdősítést is zászlajukra tűzték.

Nagy eredmény lenne, ha legalább a jelenlegi természeti arányokat meg lehetne tartani. Akkor a világ negyedik legnagyobb szigetének tündéri állatait sem fenyegetné a kihalás veszélye.

Simonyi Tamás további fotói ezen az oldalon érhetők el.

The post Eltűnőben lévő természeti kincsekkel várja a látogatót Madagaszkár first appeared on National Geographic.