A NASA bejelentette, hogy elvesztette a kapcsolatot egy létfontosságú marsi szondával, amely több mint egy évtizede tanulmányozza a vörös bolygót, írja a Gizmodo. Az űrügynökség közlése szerint december 6-án a MAVEN a Mars mögé került – ami önmagában egy megszokott rádiócsenddel járó helyzet –, ám a takarásból kikerülve a Deep Space Network már nem fogott tőle jelet.
A csapatok tovább vizsgálják az anomáliát, és amint lehet, további információt osztunk meg
– jelentette ki Alana Johnson, a NASA kommunikációs vezetője.
A MAVEN 2013 novemberében indult útnak a vörös bolygó felé, tíz hónappal később pedig Mars körüli pályára állt, hogy a bolygó légkörét, illetve a napszéllel való kölcsönhatását vizsgálja. A mérései segítettek megérteni, mikor és hogyan veszítette el a Mars az egykor vastagabb légkörének nagy részét. A szonda ráadásul kommunikációs átjátszóként is szolgál a Curiosity és a Perseverance számára.
A MAVEN elvesztése miatt a Mars Reconnaissance Orbiter, a Mars Odyssey, valamint az ESA Mars Express és ExoMars Trace Gas Orbiter kap plusz feladatokat a következő két hétben, hogy a marsjárók folytathassák a munkát. Érdekesség, hogy a MAVEN a 3I/ATLAS nevű csillagközi üstökös megfigyelésében is komoly szerepet játszott az év során.
The post Elvesztett egy fontos űrszondát a NASA first appeared on 24.hu.
