Extra kiadások nélkül is könnyen 10 milliós összegbe kerülhet Orbán Viktor családi nyaralása.
Mi történt? Szombat óta lehet tudni, hogy Orbán Viktor családjával (feleségével és két lányával) valamint egy ötfős kísérettel Indiába utazott. Az utazásról először Hadházy Ákos számolt be, azóta pedig folyamatosan derülnek ki a részletek, például:
Orbán Viktort a Magyarországon ajuvédikus gyógyító központot működtető Krishna Kumar is elkísérte.
Kocsín városát egy tuktuk-konvojról tekintették meg.
Havasi Bertalan magánprogramnak nevezte az eseményt.
Kocsínban a helyi sajtó is tudósított Orbán Viktor jelenlétéről.
Orbánék az ötcsillagos Fragnant Nature Hotelben szálltak meg, ahol fejenként körülbelül 100 ezer forintba kerül egy éjszaka.
Mennyibe került az út? A HVG.hu összeszámolta, hogy milyen költségekkel járhat a miniszterelnök korai nyaralása.
Tételesen:
A repülőút turistaosztály esetén 90-272 ezer forintba kerülhetett, ha viszont ennél jobb helyet akartak a hosszú útra, akkor a prémium turista jegy 495 ezerbe, a busines class 530 ezertől és 1,1 millió közé eshetett, míg első osztályon legalább 1,5 millió forint költséget jelentett fejenként. Tehát Orbán Viktor, Lévai Anikó és két gyermekük jegye 361 ezer és 6,7 millió forint közé eshetett.
Az ötfős kíséret útját nem feltétlenül Orbán fizette, ugyanis például a testőr költségeit a miniszterelnök magánprogramja esetén is az állam állja.
A repjegyhez képest a városnézés aprópénz: 6237 forinttól indulnak az ajánlatok.
Amennyiben Orbánék január 16-ig tartózkodnak Indiában és nem költöznek át egy szerényebb szállodába, akkor 12 éjszakával számolva körülbelül 1 680 000 forintot költenek szállásra.
Ha a terveik között van egy körutazás, akkor annak ára 700 ezer forintról indul.
Az HVG.hu összegzése szerint a családi nyaralás még extra kiadások nélkül is könnyen 10 milliós összeget jelenthet. Orbán havi jövedelme bruttó 6,5 millió forint, ami nettőban is 4 millió körül van, a feleségével közös bankszámláján pedig a legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint 10 millió forint körüli összeg volt.
The post Ennyibe kerülhet Orbán Viktor indiai családi utazása appeared first on Forbes.hu.