Erre figyelj, ha nem akarsz vadat gázolni!

Akár a nyár végéig is elhúzódhat az őzek párzási időszaka. Mivel Magyarországon az egyik legelterjedtebb vadállat így az ország szinte bármely pontján előfordulhat úton ténfergő patás. A vadászok azt tanácsolják, ha az autó előtt egy példány átszalad, nagy valószínűséggel több is követni fogja, ezért érdemes lassítani, vagy akár dudálni is. Ha mégis kiugrik a vad az autó elé a legjobb megoldás a vészfékezés, ugyanis a kormány elrántásából még komolyabb balesetek keletkezhetnek. Éppen emiatt a követési távolság betartása fokozottan fontos.

Hirdetés


Bár elsőre evidensnek tűnik, a vadbalesetek egyik legegyszerűbb megelőzési módszere a sebesség csökkentése, főleg ha az út mellett őzek legelésznek – figyelmeztet a Kreszváltozás.hu. A portál kiemeli, a motorosok ilyen eseteknél még védtelenebbek, így számukra különösen fontos fokozott óvatossággal megközelíteni a potenciálisan veszélyes helyeket. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy a hiányosan kiépített kerítés miatt a vadak betévednek gyorsforgalmi utakra is. Ezekben a szituációkban ugyancsak a lassítás gátolhatja meg a balesetet, illetve a türelem, hiszen a megzavarodott állat ijedtében akár az autók közé is beszaladhat.

Anyagi szempontból nézve különösen fontos, hogy ha mégis megtörténik a baj, akkor az autós nem hajthat el a helyszínről, köteles értesíteni a hatóságokat, mivel a gázolás közúti balesetnek minősül. Az itt felvett jegyzőkönyv alapján a rendőrság értesíti az illetékes vadásztársaságot, akikhez később be lehet adni a kártérítési igényt, amennyiben kár keletkezett a járműben.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed