Amikor az oroszok kilövik – és pár naponta megteszik – a szlovjanszki hőerőművet, Donyeck megyében órákig, néha napokig tartó áramszünet következik. Éjszaka a bilenykei nemzeti park fehér mészkőszikláira felmászva az egykor 200 ezer fős Kramatorszk helyét csak a generátorok zümmögése és az autók fényszórói árulják el. Az orosz hadsereg közeledtével a városnak hónapjai, talán fél éve lehet hátra, mielőtt végképp lerombolják, s ezzel egykori házainak, lakóinak történetére is a feledés homálya borul.
Diktafonnal, egy állvánnyal és a telefonja kamerájával felszerelkezve indul harcba a kulturális fronton Levon, hogy – mint afféle modern néprajzos – minél több mindent megmentsen a Donyeck megyei népi kultúrából – amíg még lehet.
A Kijevben dolgozó, örmény származású hobbi-antropológus szinte az összes hétvégét a siklóbombákkal és drónokkal támadott településeken tölti, most éppen a Kramatorszk városával egybeolvadt Bilenyke faluba látogatott el, hogy rögzítse a „Dusa Szpiváje” – magyarul „Lelkesen Éneklők” – dalosegylet előadását az utókor számára.
„Őszintén szólva minden érdekel. Érdekel a település története. A lakosok eredete. Érdekelnek a helyi legendák, szokások. A kollektivizálás története. A világháborúk. Hogyan éltek az emberek? Hogyan élték túl az éhezéseket, a Holodomort? Vagy a személyes történetek: hol tanultak, hol dolgoztak, hol találkoztak a barátaikkal? Hová jártak randizni?
– sorolja az egylet tagjainak.
»Szürke ludak repültek a magas hegyek fölött, / megették az összes búzát, csak a fele maradt, / megették az összes búzát, csak a fele maradt.« A szöveg folytatására már nem emlékszem
– mondja Olena, miután felénekli Levon diktafonjára az édesanyjától hallott dalt egy bilenykei házban. Körülötte az egylet többi tagja, nyakukban piros gyöngysor. „Ivano-Frankivszkban vettem a társulatnak” – mutat az ékszerre és a körülötte ülő népdalegylet tagjaira.
A Kramatorszk melletti település ugyan közigazgatásilag a város része, de inkább falusias jellegű: egyszintes házak, füstölő kémények, földes mellékutcák, melyek azonban az organikus girbegurbaság helyett már párhuzamosak és derékszögűek: kiépítésük az Orosz Birodalom szívében vonalzókkal megrajzolt tervrajzokat követett, hogy kiszolgálják a százhúsz éve Donyeckbe áramló munkástömeget.
Amikor megkezdődött a gyárak építése, az egész Szovjetunióból jöttek ide az emberek. Gyárakat, a munkásoknak pedig közösségi tereket építettek
– ezt már Olga Petrivna Resnyanszka meséli, az egyesület egyik alapítója és korábbi vezetője. 24 fővel alakultak meg a kilencvenes években, mostanra kilenc tagjuk maradt: hét nő és két férfi.
The post „Értsék meg: ahol az oroszok megjelennek, ott teljes pusztulás következik” first appeared on 24.hu.
