Európában épül a világ leghosszabb víz alatti alagútja

Már látszik a fény az alagút végén, belátható időn belül elkészül a közúti és vasúti kapcsolat Németország és Dánia között. A két ország összekötése régóta a tervek között szerepel, 2010 körül már felmerült egy lehetséges híd gondolata, azonban a hajózás és a környezetvédelem szempontok miatt végül az alagút lett a befutó.

A tenger mélyén húzódó alagút a két ország legközelebbi pontjait köti össze, azaz a Fehmarnbelt-szoros alatt épül. A német oldalon a Fehmarn szigeten, a dán oldalon a Lolland szigeten lesz a bejárat, ami rögtön világrekordot jelent. Az áthidalandó távolság mindössze 18 kilométer, ám még sehol sem épült ilyen hosszú víz alatti alagút, amelyben autók és vonatok is közlekednek. A víz alatti átjáró építése hivatalosan néhány nappal ezelőtt kezdődött, a csatlakozó infrastruktúrán már évek óta dolgoznak, a tervek szerint 2029-re válnak feleslegessé a kompok.

Hirdetés

Érdekesség, hogy az alagút nem fúrással, hanem a kész elemek elsüllyesztésével készül. A Dániában gyártott, egyenként 217 méter hosszú blokkok nyílásait lezárják, majd hajóval a tengerre vontatják, végül leeresztik az előkészített ágyazatba. Miután az elemeket összekapcsolták, kavicsréteggel borítják be az egész alagutat. Az ígéretek szerint a 18 kilométeres táv autóval 10, vonattal 7 perc alatt lesz teljesíthető, ami jóval rövidebb a 45 perces kompozásnál.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed