Eurostat: Magyarországon élnek a legszegényesebben az emberek az egész EU-ban

2023-ban a tényleges egyéni fogyasztás (actual individual consumption – AIC) a tagországokban az uniós átlag 70 százaléka és 136 százaléka között változott, írja az Eurostat szerdán megjelent kutatása. Az országok árszínvonalai közti különbséget kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson számolt AIC-statisztikát a háztartások anyagi jólétének mérésére használják.

Tavaly 9 országban haladta meg az egy főre jutó tényleges fogyasztás az uniós átlagot. Luxemburgban volt a legmagasabb az AIC, 36 százalékkal az átlag felett, ezt Hollandia és Németország követte, az adat mindkét országban 19 százalékkal volt az EU-átlag felett.

A legalacsonyabb egy főre jutó tényleges fogyasztást Magyarországon és Bulgáriában mérték, az adat mindkét országban 70 százaléka volt az uniós átlagnak.

Egyel jobb helyen végzett Lettország, ahol 26 százalékkal maradt el az AIC szintje a többi ország átlagától.

A hvg.hu hozzátette, hogy Magyarország korábban sosem állt az utolsó helyen ebben a tekintetben, Bulgária mellett egy időben Romániát is előzte.

Magyarországnál 2010-ben még Horvátország, Lettország és Észtország is távolabb volt az uniós átlagtól.
Az utóbbi közel másfél évtizedben Magyarország alig közeledett az uniós átlaghoz, amíg más országokban, köztük Romániában és Bulgáriában jelentősen nőtt a fogyasztás.

The post Eurostat: Magyarországon élnek a legszegényesebben az emberek az egész EU-ban first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed