Ezermilliárdos megbotlás jöhet az áfánál, megszólalt a Pénzügyminisztérium

Az elmúlt öt esztendőben nem fordult elő olyan, hogy az általános forgalmi adó (áfa) előirányzata kisebb lett az előző évre prognosztizált adatánál. Ugyanakkor a portál megkeresésére a Pénzügyminisztérium azt közölte, hogy

az általános forgalmi adóból származó bevételek jövőre meghaladhatják az idei évre jelenleg várható mértéket.

A tárca szerint erre utal a keresetek tartós emelkedése és a visszatérő, bővülő fogyasztás is, amelyek a gazdaság növekedését is magukban hordozzák. A forgalmi adóbevételek előirányzata tehát összhangban van a költségvetés makrogazdasági várakozásaival is – válaszolták a hivataltól.

Az áfából 2024-ben az előirányzat 8574 milliárd forint volt (szeptemberig 5433,2 milliárd forintos volt a teljesítés, ami 63,4 százalékos szintet jelent); 2025-ben 8277,2 milliárd forint az áfabevétel előirányzata, ami kisebb összeg, mint amit 2024-től vártak előzetesen.

A kormányzat természetesen nem számol a fogyasztás vagy a kiskereskedelmi forgalom visszaesésével, hiszen a tervezet 3,2 százalékos inflációval és a fogyasztás volumenének 3,9 százalékos bővülésével számol – válaszolta az Economx felvetésére Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, hozzátéve:

ez alapján az áfabevételeknek nagyjából 7,2 százalékkal kell növekedniük.

A makrogazdasági elemző szerint az eltérés oka az lehet, hogy a tényszám, amihez képest a 2025-ös növekedést számítani kell, elmarad a várakozástól: az idei költségvetés 2023. tavaszi tervezésekor 2023-ra és 2024-re jelentősebb növekedést vártak.

Mivel azonban a 2023-as adóbevételek a vártnál mintegy ezermilliárd forinttal alacsonyabban alakultak, így ez kihatott a 2024-es adatra is, itt is van tehát egy elmaradás a tervezettől. A jövő évi költségvetési törvény tehát nem az eredeti 2024-es tervvel számol, hanem azzal, ami most várható a 2024-es év egészére – fogalmazott.

Arra is kitért, hogy 2024 első 9 hónapjában az áfabevételek 7,3 százalékos növekedést mutattak éves alapon, így figyelembe véve az első 9 hónap 3,6 százalékos inflációját és a kiskereskedelmi forgalom 2,7 százalékos növekedését, itt a makrogazdasági folyamatok által indokolthoz képest nincs elmaradás.

A kormányzat 6 százalékos inflációt várt (ennek megfelelően történt az év eleji nyugdíjemelés is), ám ezzel szemben a pénzromlás ennél kisebb lesz, 3,7–3,8 százalék, így ez okozhat némi elmaradást.

A Költségvetési Tanács véleményéből azt is megtudtuk, hogy mivel az általános forgalmi adó 2025-ös előirányzata 8277,2 milliárd forint, ez 8,1 százalékkal (összegében 617,4 milliárd forinttal) több a 2024-es várhatónál, hozzátéve, hogy kockázatot jelent, ha a 2024-es bázisévi teljesítés és a makrogazdasági folyamatok vártnál kedvezőtlenebbül alakulnak.

Ugyanakkor, ha a jövő évi előirányzat 617,4 milliárddal több, mint az idei várható áfabevétel, akkor idén 7659,8 milliárd forint várható, és mivel az idei prognózis 8574 milliárd forint volt, akkor arra számíthatunk, hogy

az államháztartáson 914,2 milliárd forintos lyukat fog ütni az elmaradt áfabevétel. 

Egy ezermilliárdos kiesés mindenképpen meglátszódik a költségvetésen – reagált erre Regős Gábor.

The post Ezermilliárdos megbotlás jöhet az áfánál, megszólalt a Pénzügyminisztérium first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed