Ezért nem váltanak tömegközlekedésre az autósok

A Magyar Suzuki legutóbbi felmérésében sofőrök és utasok egyaránt elmondták a véleményüket, méghozzá arról, hogy hol és miért szeretnek autózni. Úgy tűnik, a válaszadók elsősorban vidéki, nyugodt környezetben szeretnek a legjobban vezetni
(32%), ugyanakkor a városi környezetben való vezetés szeretete sem maradt el ettől nagyon(29%). Sőt, sokak számára nincs különösebben favorit (22,9%). Kevésbé voltak népszerűek a kanyargós, hegyi utak (9,5%) és az autópályák a kérdőívet kitöltők körében (6,6%).

A megkérdezettek nagy része szerint alapvetően a mobilitást és a szabadságérzése megélését adja az autózás, hiszen úgy gondolják, semmihez nem kell alkalmazkodniuk, szabadnak érezhetik magukat, kikapcsolódhatnak és kényelmesebb minden évszakban, ha saját autóval indulnak útnak. Ők azok, akiknek majdnem a hatvan százaléka olykor csak azért indul el, mert jólesik neki vezetni. Talán ennek ismeretében nem is meglepő, hogy a válaszadók több mint felénél (58,9%) előfordul, hogy csak a vezetés élménye miatt választ hosszabb útvonalat.

Sokaknak a vezetés egyet jelent a napi teendők gyors elintézésével, dugókkal, idegeskedéssel, de az autózás lehet stresszmentes és örömteli is. Nagy segítség ilyen esetekben, ha ismert útvonalakon közlekednek. A felmérésben résztvevő sofőrök majdnem kétharmadának léteznek kedvenc útvonalai, kisebb arányban vannak csak azok, akik spontán választanak vagy útvonaltervező mellett döntenek.

Talán nem meglepő, hogy a zenehallgatás a legnépszerűbb elfoglaltság a járműben, a megkérdezettek majdnem fele saját lejátszási listát hallgat ilyenkor, de a kutatásban résztvevők egyharmada a hangulata alapján választ zenét. Persze, hogy a muzsikán és a megfelelő útvonalon kívül mitől lesz élvezetes a vezetés, egyéntől is függ. A jó minőségű út, a megfelelő felszereltségű autó, az időjárás, a forgalmi helyzet és a társaság is befolyásolhatja az utazás körülményeit és a megélt érzéseket. Hasonlóan nyilatkoztak egyébként azok is, akik csak utasként élik át az autózás élményét. Nekik a kilátás és az út élvezete mellett a kikapcsolódás érzésének megélését adja ez a program.

Idáig tartott a Suzuki felmérése, most pedig engedjétek meg, hogy a saját véleményemet is beleszőjem a végén. Ugyanis mindez alátámasztja, amit régóta hangoztatok: hiába próbálják a törvényhozók a tömegközlekedés felé terelni az autósokat. Látva a hazai helyzetet a vasútvonalakon és többek között a fővárosban, egyáltalán nem meglepő, hogy sokan inkább az autó mellett döntenek. Nem tudom, miféle tündérmese játszódik le a törvényhozók fejében, de a valóságtól mintha teljesen elrugaszkodtak volna, ám ez majd egy másik cikk témája lesz. Addigis kövessetek minket tovább!

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed