Észrevehető, hogy manapság más az időjárás, mint akár néhány éve: amíg az ország egyes részein sok csapadék hull, addig máshol szinte alig. A csapadéktalan periódusok mellé többnyire magas nyári hőmérséklet is társul, amihez a fajok nehezen tudnak alkalmazkodni.

A csapadékhiányos és melegedő területeken a madarak többnyire egyetlen költést tudnak csak sikeresen végigvinni. A legfőbb okok közé sorolható a vízhiány, a magas ultraibolya sugárzás és a rovarok korábbi tavasztól őszig tartó erős jelenlétének csak a tavaszi időszakra való korlátozódása. Számtalan esetben látni és hallani, hogy a madárfiókák kisebb testtömeggel érik el a felnőtt kort vagy el sem jutnak addig, mert valahol útközben egyszerűen éhen halnak.

Ebben a nem éppen rózsás helyzetben az adott területen addig nem szokványos új fajok jelennek meg, és a már amúgy is legyengült ökoszisztémára támaszkodva, sőt akár annak kárára hódításba kezdenek.

Ki ne hallott volna már a poloskákról, ki ne érezte volna a nem túl kellemes szagukat, amikor például a szoba sarkában vadászó pók elkapott egyet? Ilyenkor a rovar védekezésként bűzt ereszt magából, amire a legtöbb pók csak közömbösen reagál.

Rengeteg idegen faj van Európában

Európa kedvelt letelepedési cél a poloskák számára, 2008-ig 42 meghonosodott idegen fajról (Heteroptera) volt tudomásunk. Ebből 12 Európán kívülről származott (8 Észak-Amerikából, 3 a keleti palearktikus területről, egy pedig Új- Zélandról), 24 a kontinens teljes területét birtokba vette, 6 pedig kriptogén, azaz ismeretlen eredetű volt.

Az idegen poloskák megjelenésének leggyakoribb módja általában:

• szennyező anyagokkal (transzlokáció) és dísznövényekkel történő terjedés(49%),
• határokon átívelő természetes behurcolás (28%),
• illetve potyautasokként történő érkezés (21%).

Az európai idegen poloskafajok taxonómiai összetételét a Miridae (40%), a Tingidae (19%) és az Anthocoridae (12 %) uralja, amelyek mindegyike felülreprezentált az őshonos európai poloskafaunához képest. A fajok több mint fele fitofág, azaz növényevő (57%), a trófikus specializációjuk kimondottan előnyt jelent az inváziójuk sikerében.

A legtöbb új faj jelenleg Csehországban és Németországban ismert, ezt követik a nyugat-európai országok (Belgium, Franciaország, Egyesült Királyság, Hollandia), ami egy látszólagos (észak)nyugat-dél-keleti gradienst (tér- és időbeli változást) eredményez. Ez valószínűleg tükrözi az európai kertészeti és kereskedelmi hagyományokat.

Egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték a negatív ökológiai vagy gazdasági hatásokra, de további kutatásokra van szükség a lehetséges következmények megértéséhez. Mivel az idegen poloskák Európába behurcolása és azon belüli széthurcolása fokozódni fog, mindezek további megfontolásokat érdemelnek.

A mesterséges intelligencia segíthet

A hatások vizsgálatához és további beavatkozások megfontolásához elengedhetetlenek lesznek a generatív mesterséges intelligencia (MI) modellek alkalmazásai, melyek kifejezetten új adatok generálására specializálhatóak. Jelenleg az ilyen típusú új információkat statisztikai mintázatok, valamint számos tudomány és iparág ötvözésével állítják elő.

A genetikai szekvenciáktól a távérzékelt állatnyomokig az ökológusok rendelkezésére álló hatalmas mennyiségű és változatos adattal kombinálva a mesterséges intelligencia óriási előnyöket kínál az ökológián belül, beleértve a hiányos adatkészletek bővítését, az ökológiai minták megfigyelésének kiterjesztését és az ökológiai adatok hozzáférhetőségének növelését. Ha ez megvalósul, az idegenhonos vagy inváziós fajok terjedését végre képessé válhatunk megérteni, aminek következtében dönthetünk, hogy megállítunk-e egy-egy fajt a terjedésben vagy esetleg újraértelmezzük az addig tanultakat és másként cselekszünk.

Mindenesetre az MI jövője az ökológiában, az ökológusok és informatikusok közötti szoros együttműködésben rejlik, ami ökológiailag jelentőségteljesebb és relevánsabb modellekhez vezet, valamint betekintést enged a fajok helyzetébe szerte a világon.

The post Feje tetejére áll a poloskák világa first appeared on National Geographic.