Fejjel lefelé szorult két szikla közé egy nő, aki a telefonját kereste

„Tízéves pályafutásom során sohasem vettem részt hasonló mentésben. Nagy kihívás volt, de nagyon megérte” – nyilatkozta Peter Watts, az egyike azoknak a mentőknek, akik egy fiatal nőn segítettek, aki két hatalmas szikla közé szorult Új-Dél-Walesben.

Matilda Campbell Hunter Valley térségében túrázott a barátaival, amikor két szikla közé ejtette a telefonját. Miközben megpróbálta kihalászni a készüléket, maga is a nagyjából három méter mély, vékony hasadékba csúszott – írja a BBC.

A nőn először a barátai próbáltak segíteni, majd amikor rájöttek, hogy nem boldogulnak, mentőt hívtak. Mire a hivatásos mentőcsapat a helyszínre érkezett, Matilda már egy órája lógott fejjel lefelé. A mentőknek több hatalmas sziklát, közöttük egy legalább 500 kilogramm súlyút kellett megmozgatniuk, hogy kiszabadíthassák a nőt.

Matilda hét óra után szabadult ki a hasadékból, de szerencsére nem sérült meg súlyosan, csak kisebb horzsolásai és véraláfutásai voltak. A telefonját nem sikerült visszaszerezni.

BETWEEN A ROCK AND A HARD PLACE: This patient got herself in a spot of bother earlier this month in the Hunter Valley,…

Posted by NSW Ambulance on Monday 21 October 2024

The post Fejjel lefelé szorult két szikla közé egy nő, aki a telefonját kereste first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed