Felfüggesztették Csárdi Antal mentelmi jogát

132 igen, 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát – írja a Telex. Csárdi a nyáron még LMP-s politikusként a párt több aktivistájával együtt elállta a Samsung gödi akkugyárának egyik bejáratát. A politikus szerint a gödi Samsung-gyár termelését csökkenteni kellett volna, ezért is mentek oda júniusban, más LMP-s aktivistákkal, hogy lezárják az oda vezető bejáratokat.

Csárdi szerint nem áll fent a szabálysértési tényállás, és azt mondta, a mentelmi jogról szóló szavazásnak „egyetlenegy vesztese lesz, az pedig a magyar demokrácia”.

Csárdi Antal kilépett az LMP-ből, ezzel megszüntetve a párt parlamenti frakcióját. Döntése után nem sokkal a 444.hu-nak arról beszélt, hogy Rogán Antal, Ungár Péter (az LMP társelnöke) és Vitézy Dávid egyeztettek a választási stratégiáról a júniusi önkormányzati választások előtt. Vitézy hétfőn úgy reagált, hogy „Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta (ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette), ezt köszönöm neki”.

Egy rágalmazási ügy miatt Pócs János mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntött hétfőn a parlament. A képviselők 22 igen, 140 nem és 1 tartózkodás mellett úgy szavaztak, hogy a fideszes képviselő mentelmi jogát ne függesszék fel.

The post Felfüggesztették Csárdi Antal mentelmi jogát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed