Elítélték a Tolna megyei kórháznak az orvosát, ahol több mint négy évvel ezelőtt félrenyelt és meghalt egy Down-szindrómás fiú, írta a Blikk. A meghalt fiú nevelője akkoriban elmondta, Krisztián nyelési problémával küzdött, ez rajta is volt a lázlapján, pépes helyett mégis szilárd ételt kapott. A bíróság az orvost és az ápolót halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta.
2023 őszén az orvos a bíróságon azt mondta, hogy szerinte nem félrenyelés okozta a fiú halálát. „Véleményem szerint a beteg halálát nem félrenyelés okozta, hanem az etetés után öt perccel bekövetkező hányás. Ezt pedig több betegség is okozhatta, de ez önmagában nem indokolja a pépes étel adását” – nyilatkozta a kórház fertőző osztályán 1998-tól kezdve dolgozó orvos.
A Blikk a Szekszárdi Törvényszéktől megkeresésükre azt a választ kapta, hogy az ápolónőt bizonyítottság hiányában felmentették. Az orvost a múlt héten 10 hónap végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett fogházra ítélték, és előzetesen mentesítették a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, és foglalkozása gyakorlásától sem tiltották el.
A történtek után a fiú nevelője négymilliós sérelemdíjat szeretett volna, végül azonban ezt visszavonta. A lapnak erről azt mondta, hogy a jogerős döntés után egyezkedni próbál a kórházzal, de ha nem sikerül, polgári pert fog indítani, és ha nyer, a kártérítés összegét két olyan iskolának ajánlja fel, ahol sérült gyerekekkel foglalkoznak.
The post Felfüggesztettet kapott az orvos az etetés után megfulladt Down-szindrómás fiú ügyében first appeared on 24.hu.