Fellépett a Szigeten, jövőre a Carnegie Hallban játszik, saját fesztivált szervez. Egy csodabogár magyar zongorista

Tizenévesen volt az első szóló koncertje. Pár éve fellépett a Szigeten. Megnyert egy sor nemzetközi versenyt. Idén májusban a Zeneakadémián játszott, jövőre a New York-i Carnegie Hallban lesz koncertje. Közben fesztivált és nyári egyetemet szervez tíz éve, és huszonéves zenész haverjai karrierjét is egyengeti. Az Altalena Young Artists állami támogatás nélkül, kisebb-nagyobb magánadományokból fejlődik, van, akitől ingyen bort kapnak, egy ismert nagybefektető pedig egyszer ingyen bivalyt adott nekik.

„Old fashioned vagyok benne” – mondja könnyűzenei ízléséről Balog Alexandra. Ha valamit, akkor Queent, Beatlest, Dire Straitst és Mark Knopflert hallgat, korábban még Rolling Stonest, „de van olyan, hogy Elvist vagy Adriano Celentanót”, vallja be. Könnyűzenei fesztiválokra így ritkán jár, a Szigeten csak akkor volt, amikor ő maga lépett fel (a Papageno sátorban 2018-ban), és pop- vagy rockkoncertre is inkább csak a barátok, buli vagy Mark Knopfler kedvéért ment.

„Nem vagyok az a fesztiválozós típus, kicsit sok nekem az. Elég érzékeny vagyok a túl erős hangokra, fényekre, és nagyon nehezen bírom azt, amikor a szívem ritmusa a külső beat-ek hatására más ritmusban kezd verni.”

Budapest, London, New York

Pedig Balog Alexandra – ismerőseinek csak Ali – még csak most múlt harminc, de legalább húsz éve a zongora körül forog az élete, és maga is fesztiválszervező, csak éppen a komolyzene és a jazz műfajában. Ténykedését hosszan is el lehet mesélni, de címszavakban:

Rajta volt a 2024-es Forbes 30/30-as listán, mint az Altalena Fesztivál kitalálója, felépítője és fő szervezője. Az összművészeti fesztivált tíz éve szervezi.

Ő a motorja a huszonéves zenei tehetségeket felkaroló Altalena Young Artists formációnak.

Junior Prima-díjas zongoraművész. Megnyert már vagy féltucat komoly nemzetközi zongoraversenyt, és sorra gyűjti a trófeákat. Csak idén februárban Londonban játszott, tavasszal Mexikóban adott több koncertet, fellépett New Yorkban is, 30. születésnapján májusban (nem először) a Zeneakadémián adott koncertet. És ez csak a bemelegítés ahhoz, amiről nemrég írt alá: a következő évadban Mexikóváros legparádésabb koncerttermébe (Palacio de Bellas Artes), és a New York-i Carnegie Hallba várják.

Egy a maga útját járó tehetség, aki más huszonéves zenészek karrierjét is egyengeti.

Világlátott zongorista londoni tanulmányokkal, New York-i ösztöndíjjal, hívására a világ különböző pontjáról is jönnek Bozsokra (Őrség), Telkibe vagy Toszkánába is mesterek és tanítványaik, hogy együtt zenéljenek és koncertezzenek.

Egy magányos hangszeren játszó halk szavú művész, aki tíz éve masszív közösséget épít.

És egy zongorista, akiből 18 évesen feltört a vállalkozószellem. „Vállalkozásával” ma ott tart, hogy idén július 23–30. között először már nemcsak Magyarországon, hanem Olaszországban is megszervezi nemzetközi mesterkurzusát, az Altalena Nyári Akadémiát. Azt a mesterkurzust, amin az elmúlt években már több mint 800 diák vett részt huszonöt országból, és tizenöt ország 31 professzora tanította őket.

Zongorapüföléssel kezdődött

Nem zenészcsaládból jön, csak anyai dédnagymamája (Huszár Erzsébet) volt zongorista és zongoratanár. Az ő tudása a nagymama közvetítésével jutott el a kislány Aliig, amikor hétévesen lett egy zongorájuk, de ez akkor nagyjából abban merült ki, hogy megtanulta a Für Elise-t. Apai ágon hobbicsellózó nagypapát tud felmutatni, jó füleket és zeneszeretetet tehát mindkét ágról hoz.

„A nagyobb tesómmal folyamatosan püföltük a zongorát, és akkor a szüleink látták, hogy ezt élvezzük, és hívtak egy tanárt. Állítólag reggel leültem, és este álltam csak fel” – mondja a kezdetekről, amiből aztán budapesti konzervatórium majd a londoni Royal Academy lett.

Első szólókoncertjét 13-14 éves korában adta a Budai Várban, a Zenetudományi Intézet Bartók termében, nagyjából 150 ember előtt. Akkor már komolyan tanulta a zenét, sűrűn bejárt a Zeneakadémiára is, „jó volt a hangulat, mindig szólt a zene, jó fejek voltak az emberek” – Alinak a közeg, a barátok mindig legalább annyira fontosak voltak, mint maguk a művek. A közönségszervezést ma is a munkája részének tekinti, szeretné, ha kiderülne, hogy a klasszikus zene ugyanolyan közösségformáló erő, mint egy popkoncert.

A következő állomás London volt, miután egyik tanára hatására beleszeretett a londoni Royal Akadémia közegébe. Bár a felvételit lázas betegen és a repüléstől bedugult füllel csinálta végig, egy ritkábban játszott Mozarttal (A-moll rondó), és egy nehéz, technikás Liszt-darabbal átvitte a lécet.

Balog Alexandra. Két nagy álma volt: a londoni Wigmore és a New York-i Carnegie Hall. Az egyik lassan pipa. / Fotó: Sebestyén László

„Hát, jó volt” – mondja szerény mosollyal ma, mit érzett akkor, holott biztos volt benne, hogy nem fogják felvenni, „de ezek szerint nem volt olyan rossz”. Több száz jelentkezőből került be abba a nyolc–tízbe, akit abban az évben felvettek a város talán legpatinásabb, legnevesebb zeneiskolájába. Itt öt évig képezte magát, tanára, Ian Fountain ma az Altalena Fesztivál és Nyári Akadémia visszatérő közreműködője, fellépője.

Magyarország kicsi

A covidban aztán kicsit megálltak a dolgok. Se fellépés, se koncert, de mivel korábban (sok más verseny mellett) megnyerte a Grazi Nemzetközi Bartók-versenyt (és a legjobb Bartók-előadásért különdíjat is kapott), egy évig Grazban dolgozhatott egy mentorral. Majd elnyert egy Fulbright ösztöndíjat New Yorkban, azt idén szeptemberben kezdi meg.

„Nem titkolt célom, hogy New Yorkban is valamennyire belekóstoljak a zenei világba”

– mondja Ali. Szerinte Magyarország kicsi, muszáj nemzetközi utakat keresnie annak, aki csak a zenéből próbál megélni. „Különben nagyon nehéz nem feladni ezt a dolgot. Nagyon sok a tehetséges ember, ami nagyon jó, de ennyi tehetséghez kis társadalom vagyunk, kis piac. Néha el szoktam képzelni, hogy vajon megtöltenék-e akár egy kisebb, 150 vagy legfeljebb 400 fős termet, ha kéthavonta lenne koncertem. Nem tudom, de nem is feltétlenül szeretném megpróbálni.”

Mivel nem vegytiszta zenészfamíliából jön, üzleti, reálrokonai világlátását is hozza, és sokat töpreng azon, hogy lehetne fenntarthatóbbá tenni a kultúracsinálók, művészek, zenészek világát. „Ez nem olyan üzlet, ami hamar megtérül. Gyakorolsz napi 6–8 órát, ez a munkád, de ezt valójában senki nem fizeti meg. Koncertekből valamennyit visszakapsz.”

Fesztivál, aprócska piaci alapon

Az Altalena története 2014-ben indult Bozsokon. Szombathelytől úgy húsz kilométerre volt egy családi nyaralójuk, már Ali nagyapja is odajárt, idilli falu, két utcahossz, biciklitávra az osztrák határ, túloldalán egy tó. Van a faluban egy szépen felújított vízimalom, mellette egy régi kastély, a 18 éves lány fantáziáját ez a táj indította be.

„Üldögéltünk nyáron a barátaimmal a mezőn, és megjelent egy álomkép. Láttam a kastélyt, benne a barátaimat, ismerőseimet, zenészeket, szólt a zene. Aztán ezen elkezdtünk fantáziálni.

Amúgy is mindig ilyen gyerek voltam. Ha valami megjelent, akkor azt nem engedtem el, gondolkodtam rajta, beszéltem róla, épülgettek bennem a dolgok.”

Aztán meg is valósultak. Az első nyáron összejött talán negyven diák és hat tanár a konziból. A diákok fizettek a szállásért, ellátásért, kurzusért, abból kifizették a tanárok díját, minden kijött nullára. „Nagyon nem voltunk profik.”

A második, harmadik évtől már londoni majd berlini tanárok is bekapcsolódtak. Voltak húzóneveik (Ránki Dezső és felesége, Klukon Edit kezdettől melléjük álltak, „nélkülük lehet, hogy már feladtam volna”, mondja Ali), a kurzus mellett 2–3 koncertre is futotta. Minden abba az irányba fejlődött, hogy laikus érdeklődők is jegyet vegyenek, legyen közönség, mindennapos koncertek. Kinőtték Bozsokot, Kőszeg felé terjeszkedtek, a környező osztrák polgármesterek is érdeklődtek a fesztivállá dagadó program iránt, csak jött a covid. Átmenetileg Aliék Telkiben lévő házába szorult a fesztivál – kis létszám, prémium érzés, szalon hangulat, ez is egy irány, amit kipróbáltak, ez is működött.

Huszonéves zenészhaverjai karrierjét is segíti azzal, hogy tíz éve szervezi az Altalena Fesztivált és Nyári Egyetemet. / Fotó: Sebestyén László

Tavaly viszont már egész nagyra nőttek: tíznapos fesztivál volt napi két koncerttel Telkiben, közel húsz tanárral, hetven diákkal Európa több pontjáról, fizető közönséggel. „Piaci alapon. Aprócska piaci alapon” – jegyzi meg Ali a körülményekről. Büdzséjük alsó hangon 12 millió forint úgy, hogy ebben még mindig sok a jóindulatból, kvázi jótékony céllal fellépők jelképes díjazása.

„Nyilván ez a legnehezebb pont. Zenész vagyok, én is szeretem, ha valamennyire meg vagyok fizetve. Én is szeretném a zenészeket megfizetni, lehetőleg jól, ami eddig azért elég lehetetlen volt.”

Állami támogatást nem kapnak, nagy ritkán minimális pályázati pénzhez jutottak (egy-egy eseményük költségvetésének mondjuk 5–6 százalékához), ezért elkezdtek támogatói kört építeni az Altalena köré. Azon vannak, hogy stabilabb vállalati szponzorokat találjanak, addig meg kisebb-nagyobb magánadományokból fejlődnek.

„A Borháló borral támogat minket, és volt, hogy kaptunk egy bivalyt (azt Szabó Lacitól, a Hold Alapkezelő alapítójától – a szerk.). Fasírtokat csináltunk belőle, viccesen hangzik, de az is sokat segített.”

Telkiben fesztivál, Toszkánában mesterkurzus

Colle di Val d’Elsa egy húszezres kis település Siena megyében, Toszkánában. Az, hogy idén itt is megrendezik júliusban a nyári egyetemet, az Altalena történetében mindenképp új fejezet. Ami 2014-ben az Örségben, Bozsokon kicsiben elindult, az ma ott tart, hogy előbb felkerült Telkibe, majd kicsit kinőtte a Buda környéki községet is, és kettévált. Pontosabban idénre kibővült, és Ali olasz barátainak segítségével most Toszkánában is bemutatkozik.

Mégpedig úgy, hogy Ali hívására a világ nagy komolyzenei egyetemeinek neves tanárai és jellemzően huszonéves tanítványok nemzetközi csapata az Elsa folyó fölötti hegyekben épült romantikus kisvárosban gyűlnek össze, hogy ott egy héten át zongora, hegedű, cselló és zeneszerzés órákat vegyenek. Erika Geldsetzer (hegedű, Berlin), Pauk György (hegedű, London), Christopher Elton (zongora, London), Varga István (cselló, Budapest), Hilary Coates (zongora, London), Noah Max zeneszerző – pár név, akiktől idén tanulnak, akikkel együtt zenélnek, zenét alkotnak, workshopokon vesznek részt. És miközben sportolnak, bort kóstolnak és jól érzik magukat, olyan bemutatkozási lehetőséget kapnak, ami a karrierjüket is építheti.

Toszkánában mesterkurzus, Telkiben összművészeti fesztivál. A finanszírozás örök gond, idén mégis szintet léptek. / Fotó: Sebestyén László

Ez nem jelenti azt, hogy idén ne lenne Telkiben is Altalena Fesztivál. Sőt, a szokásosnál nagyobb, jubileumi összművészeti eseménysorozatra készülnek augusztus 22. és szeptember 1. között. Lesznek klasszikus, jazz és népzenei koncertek, zenés-irodalmi estek (a Ránki házaspár, az Anima Sound System, a Fonó és például Vecsei H. Miklós fellépésével), és lesznek mesterkurzusok Budapesten és Telkiben is.

Az Altalena közösségének ez kezdettől célja. Ahogy Alinak is voltak, vannak mindig mentorai, ő is sokat tesz azért, hogy a magafajta Z-generációs zenész kortársai érvényesülését segítse.

Szólóban és csapatban

Elmélyült, magányos gyakorlás és közösségépítés. Ali azt mondja, ez a kettősség munkál benne régóta. Utóbbit részben azzal magyarázza, hogy nagy családban, öt testvérrel nőtt fel, így amikor hirtelen egyedül találta magát Londonban, úgy érezte, egy másik családot is akar építgetni magának.

Ma az Altalena Young Artists több zenei ágat is lefed. A klasszikus zene mellett összeállt az Altalena Jazz Society, de vannak aktív népzenészek, néptáncosok, népmesemondók is a csapatban és csináltak már táncházat és verses-zenés felolvasóesteket is. A következő lépés egy rendszeres belvárosi Altalena Szalon lehetne, ahol a lakásszínházak módjára mondjuk havonta egyszer koncertezhetnének.

„Valaki egyszer mondta nekem, hogy csak be kell szúrni valahová egy gombostűvel, és azt utána lehet tágítani” – mondja Ali, miként halad előre.

Ami meg a saját koncertzongorista szóló karrierjét illeti („mert azért a zongora a dolgok közepe”), egyrészt járni akarja a világot, mert „kicsit megszállottja a különböző kultúrák megismerésének”, másrészt vannak nagy álmai. Az egyik a Wigmore Hall, egy több mint 120 éves koncertterem Londonban. „Kicsi, de tökéletes. Ha ott játszom valamikor a következő két–három évben, akkor én már boldog leszek.”

A másik a Carnegie Hall – volt –, New York talán leghíresebb koncertterme. Ez beteljesülni látszik, fellépését már a koncertnaptárba is bejegyezték. Ali egy kedd este, 2025. május 13-án játszik majd a zongorán.

Kiemelt kép: Balog Alexandra Telkiben / Fotó: Sebestyén László

The post Fellépett a Szigeten, jövőre a Carnegie Hallban játszik, saját fesztivált szervez. Egy csodabogár magyar zongorista appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed