Fizetésemelést kaphatnak a polgármesterek, ennyi pénzt vihetnek majd haza

A polgármesterek illetményének emelését kezdeményezte október 1-jétől a közigazgatási és területfejlesztési miniszter egy az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítási javaslatban – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerdán az MTI megkeresésére.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) beszámolt arról, hogy Navracsics Tibor a kedd éjjel a parlament honlapján megjelent iromány szerint azt javasolja, hogy a főpolgármester az előző évi nemzetgazdasági átlagkereset 6-szorosának, megyei jogú város polgármestere és fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere a 4,5-szeresének, a vármegyei önkormányzat közgyűlési elnöke a 4-szeresének megfelelő illetményt kapjon. A többi településvezető javadalmazását a lakosság számától függően sávosan határoznák meg, a szorzó a 30 ezer lakosnál népesebb település polgármesterénél 3,5, az 500 lakosnál kisebb település vezetőjénél 1,25 lenne.

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200 forint volt, így

a főpolgármester fizetése 1,5 millió forintról 3 427 200 forintra,
a megyei jogú városok és fővárosi kerületi önkormányzatok polgármestereinek fizetése 1,3 millió forintról 2 570 400 forintra,
a 30 ezer lakosnál népesebb települések polgármestereinek bére 1,1 millió forintról 1 999 200 forintra,
az 500 lakosnál kisebb települések vezetői pedig 520 ezer forintról 714 ezer forintra nőne bruttóban.

Ezek az összegek pedig értelemszerűen minden évben emelkedhetnek, ha az átlagkereset is emelkedik.

A Kaposvár polgármesteri tisztségét is ellátó Szita Károly megjegyezte, hogy a bérrendezést ő kezdeményezte a miniszternél. „A kormány nagyon jelentős bérfejlesztési programokba kezdett az elmúlt években: nőtt a minimálbér, a garantált bérminimum, nőttek az ágazati bérek, a pedagógusoké és mások mellett az egészségügyben dolgozóké is, és ez a következő években is folytatódik” – mondta.

Ez azonban olyan helyzetet teremtett, hogy az önkormányzati intézményvezetők bére sok esetben meghaladja a polgármesterét

– tette hozzá.

A kormánypárti politikus indoklása szerint a polgármesterek sok esetben több milliárd forintból gazdálkodó települések élén állnak, óvodák, bölcsődék működéséért, a tömegközlekedés biztosításáért, parkok üzemeltetéséért, kultúráért, sportért felelnek, a javadalmazásuknak pedig ki kell fejezniük a tisztség ellátásával összefüggő társadalmi felelősséget.

Szita Károly utalt arra, hogy a polgármesterek javadalmazásáról szóló hatályos szabályozás fix összegben állapítja meg a településvezetők illetményét, tiszteletdíját, de az nem igazodik sem az államtitkári, sem más állami tisztségviselő illetményéhez.

Az LMP egyébként alig két hete kezdeményezte szintén Karácsony fizetésének emelését.

Kapcsolódó
Orbán ismét megemelte a miniszteri fizetéseket, van, aki már 6,3 milliót keres
Lantos Csaba és Nagy Márton fizetése 27 százalékkal nőtt.

The post Fizetésemelést kaphatnak a polgármesterek, ennyi pénzt vihetnek majd haza first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed