Fontolgatja a visszalépést Trump javára Robert F. Kennedy Jr.

Robert F. Kennedy Jr. függetlenként induló elnökjelölt mérlegeli a visszalépés lehetőségét a republikánus Donald Trump javára – nyilatkozta Kennedy alelnökjelöltje.

Nicole Shanahan szerint kampányuk válaszúthoz érkezett, és jelenleg két lehetőségük van. Az egyik, hogy versenyben maradnak, és új pártot alapítanak, amivel „kockáztatnak” egy demokrata győzelmet, hiszen így „Trumptól vesznek el szavazatokat”. A másik, hogy

most azonnal visszalépünk és egyesítjük erőinket Donald Trumppal.

„Nem könnyű döntés” – tette hozzá Shanahan.

RFK Jr. apját, Robert F. Kennedy korábbi igazságügyi minisztert, szenátort, az 1968-as elnökjelölti kampánya során gyilkolták meg, idősebb nagybátyját, John F. Kennedyt pedig 1963-ban az elnöksége idején. Jóllehet, a Kennedy név még mindig jól cseng az amerikai közéletben, a botrányt botrányra halmozó, oltásellenes nézeteiről ismert RFK Jr.-tól inkább elhatárolódik a családja, mint támogatná.

Kennedy azt állítja többek között, hogy a koronavírus bizonyos népcsoportok (fehérek és feketék) célzott támadására szolgál, míg mások (az askenázi zsidók és kínaiak) védettebbek ellene, az iskolai lövöldözések pedig szerinte az antidepresszáns gyógyszerek használatának következményei. Nemrég elmesélte, hogy tíz éve viccből a Central Parkban hagyott egy medvebocstetemet.

Kapcsolódó
Egy oltásellenes Kennedyt vagy egy progresszív prófétát is választhat, aki nem akar Bidenre vagy Trumpra szavazni
A két nagy párt jelöltjei mellett rendre megjelennek független vagy kisebb pártokhoz tartozó jelöltek is az amerikai elnökválasztási kampányban. Nincs azonban könnyű dolga annak, aki erre vetemedik.

(Axios)

The post Fontolgatja a visszalépést Trump javára Robert F. Kennedy Jr. first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed