Fontos mérföldkövet ért el a Mercedes az önvezetésben

Kibővíti a a Drive Pilot funkciót a Mercedes-Benz, így az mostantól a német autópályán is használható. Az önvezető funkció hivatalosan 3-as szintű besorolást kapott, vagyis az autó képes önálló feladatok elvégzésére, de a sofőrnek bizonyos folyamatokat szemmel kell tartania. A gyakorlatban a Mercedes rendszere kizárólag a külső sávban aktiválható, csak akkor, ha a jármű előtt egy másik is halad, utóbbinak pedig a sebessége maximum 95 km/óra – ugyanis ennyire korlátozták a mérnökök a Drive Pilotot. A német hatóság a Mercedes szerint 2024 végére adhatja meg a szükséges engedélyeket, így 2025-ben bizonyos modellekben meg is jelenhet a funkció, persze ha a tulaj nem sajnál érte valamivel több mint 2,3 millió forintot.

Hirdetés

A közlemény szerint a márka nem áll meg itt, és már az évtized végére szeretné elérni, hogy a szisztéma 130 km/órás tempóra is képes legyen, ugyanis törvényileg jelenleg ez a felső határa az önvezető autók sebességének Németországban. A Mercedes a többi sofőrrel is tudatni szeretné, hogy az adott járművet éppen “nem vezeti senki”, ezért a nappali menetfényeket kékre változtatná a szoftver az aktiválást követően, viszont jelenleg erre nem ad lehetőséget a vonatkozó jogszabály a gyártó hazájában, ellenben az Egyesült Államokban Nevada és Kalifornia már engedélyezte a különleges világítótesteket.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed