A Charon, a Pluto öt holdja közül a legnagyobb, különösen nagy méretű a Plutohoz képest: a törpebolygó 2376, a holdja 1212 kilométeres átmérőjű. Ez alapján eddig azt feltételezték, hogy a Föld-Hold kettőséhez hasonló módon, egy hatalmas ütközés révén született. E folyamat során a két égitest olvadt törmeléke hozta azután létre a Holdat és a mai Földet.

Azonban míg a modell valóban helyesnek bizonyult a Föld-Hold páros létrejöttében, ahol a nagyobb tömeg és az intenzív hőhatás késztették az égitesteket a folyadékszerű viselkedésre, addig a kisebb és jóval hidegebb Pluto-Charon rendszernél kimaradt a modellből egy fontos különbség. Ez pedig a kőzet és a jég szerkezeti integritása, vagyis az, hogy mennyire képesek egyben maradni külső erőhatás esetén.

A Délnyugati Kutatóintézet (SWRI), a New Horizons űrszonda egyik megalkotója és üzemeltetője számolt be arról az újonnan, a Nature Geoscience folyóiratban közzé tett kutatásról, amelyben már e hiányt pótolva szimulálták a Pluto-Charon páros kialakulását. Az intézet nagy teljesítményű számítógépes kapacitását kihasználva tudták részleteiben modellezni a két égitest ütközését. A szimulációk eredményeként azután megszülethetett az új elmélet a két égitest együttes történetéről.

Az újonnan felvázolt történet ugyanúgy indult, ahogy az eddigi elképzelés is mutatta: a Naprendszer távoli vidékén keringő két, jégből és kőzetből felépülő égitest útja keresztezte egymásét. Azonban az ütközésük nem rombolta le az egyes égitesteket, ezek jórészt érintetlenül megúszták, viszont kis ideig egymással összetapadva folytatták útjukat, afféle kozmikus hóemberként.

Ebben némiképp hasonlóvá váltak a New Horizons által megfigyelt Arrokoth égitesthez, de csak ideiglenesen. Később szétváltak, a két égitest felvette mai távolságát, és így váltak örökre egy furcsa párrá.

A legtöbb égitest-ütközést két kategóriába lehet sorolni: az ütközz és menekülj, vagy a súrolj és egyesülj helyzetébe. Mi most egy egészen újat fedeztük fel, amit a csókold és ejtsd rabul kifejezés jellemezhet, és amelyben a két égitest rövid időre összetapad, majd bár elkülönül, de a gravitáció köteléke továbbra is összeköti őket

– magyarázta Adeene Denton, a kutatás vezetője.

A modell azt is mutatta, hogy mind a Pluto, mind a Charon jórészt érintetlenül megúszta a találkozást, és így a két égitest megőrizte eredeti összetételét. Ez az elmélet azzal is jár, hogy a Charon ugyanolyan idős égitest lehet, mint a Pluto maga. A korábbi modellezés alapján jelentősen keverednie kellett volna a két objektumnak az ütközéskor.

A friss modell szerint ráadásul a két égitest szétválásának eseménye során jelentős árapályfűtés okozta hőenergia halmozódott fel mind a Pluto, mind a Charon belsejében. Ez a hőenergia elegendő lehet ahhoz, hogy a Pluto feltételezhető felszín alatti óceánját létrehozza anélkül, hogy át kellene írni a törpebolygó születésének körülményeit.

A kutatók a továbbiakban szeretnének még több részletet megérteni a kettős történetéből, például arról az időszakról, amikor még sokkal közelebb voltak egymáshoz. Szeretnék feltárni, hogy a Pluto geológiájára és felszíni alakzatainak kialakulására miként hatott ez az időszak, és valóban összhangba lehet-e azokat hozni a modellel. Arra is kíváncsiak a kutatók, hogy vajon vannak-e olyan kettős égitest-rendszerek, amelyekre szintén alkalmazható az új modell.

The post Furcsa pár: így jött létre a Pluto-Charon kettős first appeared on National Geographic.