Nem vállal több hősszerelmes szerepet George Clooney, szerinte már kiöregedett ebből. A színész annak kapcsán mesélt erről, hogy most debütált a Broadway-en a Jó estét, jó szerencsét! színpadi adaptációjában, amelyből húsz éve éppen ő csinált filmet, ám akkor rendezőként vette ki a részét belőle. A 60 Minutes című műsorban arról beszélt, hogy 2005-ben nem volt kész arra, hogy bárkit is eljátsszon a filmből, úgy vélte, túl fiatal volt még hozzá. Ezzel együtt van már egy sor olyan szerep, amelyet régen eljátszott volna, ma már azonban nem fog.
Nézd, hatvanhárom vagyok. Nem próbálok versenyezni a 25 éves színészekkel. Nem ez a munkám. Nem csinálok többé romantikus filmeket
– szögezte le.
Pedig hatvanévesen még játszott: 2022-ben mutatták be a Beugró a Paradicsomba című romantikus komédiát, amelyben Julia Robertsszel szerepelt, itt írtunk róla:
The post George Clooney: Hatvanhárom vagyok, nem csinálok több romantikus filmet first appeared on 24.hu.

