Gigantikus süllőt akasztottak a Tiszán

Csak úgy repkednek az óriási süllők – írta a Pecaverzum.

Úgy tűnik, a nagy süllőfogások fénykora Magyarországon a legutóbbi őszre és a mostani télre esett, hiszen a horgászok sorra fogják a hatalmas példányokat.

2024. december 21-én Orvos-Tóth Krisztián horgásztársunk töltött el egy pár percet a képen látható gyönyörű fogassüllő társaságában

– büszkélkedett a Facebookon a Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége (Hebosz).

A hatalmas ragadozó döbbenetes méretű volt: a 95 centis testhosszhoz 9,9 kilogrammos tömeg társult.

A halat a Hebosz kezelésében lévő Tisza-folyó 440-477 folyamkilométer közötti szakaszán pergető horgászmódszerrel sikerült megfogni. A termetes ragadozó – egyetlen tavalyi nevezőként – felkerült a Hebosz rekordlistájára, amelyen 2023-ban mindössze két ponty követelt magának helyet.

Kapitális példányok

Egy-egy kapitális süllő sok horgász nagy álma. A tiszai holtágakban műfészkek telepítésével segítik a ragadozók szaporodását. Daróczi Csaba ismert természetfotós a Vadkerti-tónál engedte le kameráját a víz alá, ahol egy népes süllőcsapatot videózott. 2022 augusztusában oxigénhiányos állapot miatt elhullott egy tonnányi egynyaras korú süllő, a halakat balatoni telepítésre szánták volna.

Kapcsolódó
2020-ban a süllő az év hala
Valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi.

The post Gigantikus süllőt akasztottak a Tiszán first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed