Egy új tanulmány alapján egy gyakori vírus által okozott krónikus bélfertőzés összefüggésbe hozható az Alzheimer-kórral – írja a The Independent. A humán citomegalovírus (HCMV) egyike annak a kilenc herpeszvírusnak, amellyel a legtöbb ember élete első néhány évtizedében érintkezik, a többi kórokozóval ellentétben azonban ez nem szexuális úton terjed.
A kórokozó emellett Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható immunrendszeri változásokat idézhet elő.
„Úgy gondoljuk, hogy megtaláltuk az Alzheimer-kór egy, biológiailag egyedülálló altípusát, amely a betegségben szenvedők 25–45 százalékát érintheti” – nyilatkozta Redhead. Amennyiben az eredményeket sikerül további vizsgálatokkal igazolni, a meglévő vírus elleni gyógyszereket tesztelhetnék az Alzheimer-kór ezen formájának kezelésére vagy megelőzésére. Ezt támogathatja egy jelenleg fejlesztés alatt álló vérvizsgálat, amellyel az aktív HCMV-fertőzésben szenvedőket azonosíthatják.
Egyes személyeknél, akiknél a HCMV okozta krónikus bélfertőzés alakul ki, a vírus a véráram útján vagy a bolygóidegen keresztül az agyba juthat. Ott aztán a kórokozó a mikroglia nevű immunsejteket arra készteti, hogy aktiválják a CD83 nevű gén kifejeződését – ezt korábban az Alzheimer-kórral hozták kapcsolatba.
Míg a mikroglia kezdetben védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben, az aktivitás tartós növekedése krónikus gyulladáshoz és idegkárosodáshoz vezethet. Ez az Alzheimer-kórhoz hasonló betegségeket okozhat.
Egy korábbi vizsgálatban a szakértők alzheimeres elhunytakat vizsgáltak, és megállapították, hogy a CD83 mikroglia gyakoribb az agyukban, mint a neurológiai elváltozás által nem érintett pácienseknél. Sőt, egy antitest szintje a bélrendszerükben is magasabb volt.
A kutatók most ugyanezen személyek gerincfolyadékát elemezték, és arra jutottak, hogy az antitestek kifejezetten a citomegalovírus ellen irányultak. A HCMV-t a bolygóidegben is észlelték, úgy tűnik, a kórokozón ezen keresztül érheti el az agyat.
Érdemes hozzátenni, hogy nem ez az első tanulmány, amely a citomegalovírus és az idegrendszeri elváltozások potenciális összefüggéseit tárja fel. A kapcsolat alaposabb megértéséhez ugyanakkor további vizsgálatokra lesz szükség.
The post Gyakori vírus járulhat hozzá az Alzheimer-kórhoz first appeared on 24.hu.