Esténként rendre visszatekintek az épp eltelt napra, és megtervezem a következőt.

Sportolóként ez azt a célt szolgálta, hogy elszámoljak magammal: megtettem-e mindent a szent cél, vagyis az eredményesség érdekében.

A módszert később, a munkám során, orvosként is alkalmaztam: hogy felismerjem, rendben mennek-e a dolgaim, minek kell utána néznem, hibáztam-e, s ha igen, mit kell, mit lehet tenni; és persze a jót is igyekeztem összegereblyézni, na, utóbbi kevésbé sikerült.

Szeretek játszani, ezt is játéknak tekintem, és kizárólag rajtam áll, állt, teszek-e bele annyi energiát, hogy jobbá varázsoljam a világot, vagy legalább az én kis világomat, az se kis teljesítmény.

Tegnap este az járt a fejemben, hogy vannak friss trendek, melyekkel nem igazán tudok mit kezdeni. Tudom, a hegyre sok út vezet, és egyáltalán nem biztos, hogy az enyém az egyedül üdvözítő, mégis hadd mesélem az én egyik „ösvényemet”, hátha beválik valakinek.

Amikor hazavisszük a kisbabánkat, szegény szülők kapkodják a fejüket, nem tudják, a napi praktikákban kire hallgassanak. Azt szoktam mondani, hogy ez a csöppség az önök gyereke, önök döntenek arról, mi történjen vele, de azért nem árt tisztában lenni törvényszerűségekkel.

A világhálón és azon túl is olvasni mindent és mindennek az ellenkezőjét; a gyakorlat a csecsemőgondozással kapcsolatba is folyamatosan változik.

A baba önálló lény, de sokáig nem képes önállóságra, és mi szülők (doktorok is) azt a megtisztelő feladatot kaptuk a sorstól, hogy a lehető legjobban és legeredményesebben támogassuk őt. A kis őzike egy órával a születése után lábra áll, képes helyváltoztatásra, erre a mi kicsinyünknek közel egy évre van szüksége, vagyis az embergyerek sokkal esendőbb, kiszolgáltatottabb, mint a gida, nagyon nem mindegy hát, hogyan gondozzuk fizikai és érzelmi szinten.

Az utóbbi években egyre több kisbabát hoznak azzal az első vizitre a szülei, a minap is megesett ez, hogy azt a felvilágosítást kapták, mindegy is, hol és kitől, hogy a babát nem szükséges naponta fürdetni, mert nem piszkos, egyébként is „öntisztul”, ráadásul a napi fürdéstől „felázik”, „elkopik” a bőrük.

Ilyenkor nehezemre esik megállni, nem is mindig sikerül, hogy ellenpéldaként ne hivatkozzam a saját életemre, hiszen, ha ez a marhaság igaz lenne, sem én, sem a többi úszó nem rendelkezne bőrrel.

Tudom, több az allergiás, mint régen, de merem állítani, ezt egész biztosan nem a fürdővíz teszi, sokkal inkább a táplálék és a légszennyezettség.

És persze, lehet, nem koszolódott össze, de megizzadhatott, bukhatott, hányhatott, sőt, kakilt, pisilt, amit különösen ajánlott rendesen lemosni, s nem csupán szétmaszatolni az impregnált kendővel.

A napi fürdés mellett szóló fontos érv még, hogy minden gyereknek, különösen a kisbabának jót tesznek a rendszeresen ismétlődő elfoglaltságok, mint például a napi fürdés és az azzal járó intimitás – ez erősíti a kötődést.

Ráadásul, ahogy nő, kezd játszani a vízben, mondjuk, megversenyezteti a két hajkefét, és rendszeresen a kisebbik kefének csal. Öröm ez neki és öröm a felnőttnek is.

Szóval ne fosszuk meg őket és magunkat se egy könnyen kivitelezhető, szép élménytől, ami ráadásul a gyerek egészsége szempontjából is fontos.

És ha most az a vád ér, hogy elfogult vagyok a vízzel kapcsolatban, nem tiltakozom.

The post Gyarmati Andrea: Tényleg öntisztulnak a kisbabák? first appeared on 24.hu.