Gyomorfájással bukott le két magyar drogcsempész Ausztráliában

Két magyar férfit állítottak bíróság elé drogcsempészet vádjával Ausztráliában.

A két férfi – mindketten 33 évesek – december 29-én érkezett meg a perthi repülőtérre. Egyikük a poggyászvizsgálat során jelezte a határőröknek, hogy fáj a gyomra, és kórházba kell mennie.

A mentősök megvizsgálták a férfiakat, és értesítették az Ausztrál Szövetségi Rendőrséget (AFP), majd mindkét férfit kórházba szállították – írja az ausztrál 7 News hírportál.

Az egyik magyar testéből közel kilenc óra alatt 30, vélhetően heroint tartalmazó, összesen 300 grammnyi kapszula távozott; társa két kis kapszulát hányt ki, majd 30 óra alatt további 29 kapszulát ürített ki a szervezetéből, ezek becsült összsúlya 310 gramm volt – a két férfiból tehát összesen 610 grammnyi csempészáru távozott.

A rendőrség szerint a két magyar az utazás előtt nyelte le a kapszulákat. A becsempészett drogok becsült feketiepiaci értéke meghaladja a 259 ezer dollárt (közel 65 millió forint).

Mindkét férfi ellen vádat emeltek, akár 25 év szabadságvesztésre is ítélhetik őket. A héten mindketten bíróság elé álltak, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

The post Gyomorfájással bukott le két magyar drogcsempész Ausztráliában first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed