Gyönyörű leletet talált egy tízéves fiú

Bonyolult, mikromozaikkal díszített keresztet talált a tízéves Nehorai Nir egy jeruzsálemi osztálykirándulás során – számol be a Heritage Daily. A 100-200 éves medalion üvegből és színes kövekből áll.

Dr. Amit Re’em, az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) munkatársa szerint az elkészítés komoly szakértelmet követelt, az apró üvegdarabokat és drágaköveket gondosan kellett elhelyezni a minta kialakításához. „Szépsége mellett a medalion jelentősége a lelőhelyében, Ein Keremben, egy, a kereszténység által tisztelt helyben rejlik” – tette hozzá.

Ein Kerem jelentős zsidó falu volt a második templom kései korszakában, utóbb pedig a kereszténység számára is fontos helyszínné vált. A hagyomány szerint ez Keresztelő János szülőhelye, Betlehem és Jeruzsálem közötti stratégiai elhelyezkedése miatt a település később kényelmes célponttá vált a zarándokok számára. Az idők során a környéken több templom és kolostor is készült.

A régészek szerint a medált valószínűleg egy európai zarándok ejtette el. A kutatók köszönetet mondtak a fiúnak és a felfedezés gyors bejelentéséért.

The post Gyönyörű leletet talált egy tízéves fiú first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed