Gyurcsány: Arra kényszerítik a gyerekeinket, hogy a múltban ragadjanak Orbánnal

Elindította az új tanévet Gyurcsány Ferenc is, aki a Facebook-oldalán pontokba szedve fejtette ki, mit gondol a hazai közoktatás jelenlegi állapotáról. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint, „amit csak el lehetett rontani az iskolában, azt elrontották.”

Egyebek mellett úgy látja, hogy az iskolákban

senki nem érzi magát fontosnak, megbecsültnek, mindenki elégedetlen.
Nem értik, hogy minden gyerek a valóság egy megismételhetetlen, különleges darabja, aki önmagáért, egyedisége miatt is érték. Nem egyforma gyerekeket, mint téglákat akarunk a falba. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy gyerekeinknek egy digitális villanás többet mond a világról, mint Szép Ernő bármelyik szövege. Itt egy megrázóan nehezen érthető új korszak van, mégis arra kényszerítik gyerekeinket, hogy Orbánnal együtt maradjanak a múltban.
Rendről és fegyelemről tudnak csak beszélni, az eszükbe se jut, hogy a gyerek játszik, álmodik, új, időnként furcsa utakat keres, és valójában nem mindig engedetlen, csak dolga, baja van a világgal, amit mi nem értünk, de miért is kellene, hiszen ez az ő világa. Nem engedik játszani őket.
A tanár a lefontosabb. Nem a kaszinótulajdonos, nem az ingatlanbefektető, nem én itt a számítógép előtt.
Tanárainknak legalább annyit kellene keresniük, mint amennyit egy minisztériumi osztályvezető keres. De nem így van. A következményeket látják. Például azt, hogy nincs elég ember, aki ebben a rendszerben arra tenné fel az életét, hogy a gyerekeinket tanítsa, nevelje.
Ugyanakkor tévednek, ha azt hiszik, hogy a magyar iskola van bajban. Sajnos nem így van. Magyarország van bajban. És nyavalyáink egyik legfájóbbika a magyar iskola

– írja posztjában az ellenzéki politikus.

The post Gyurcsány: Arra kényszerítik a gyerekeinket, hogy a múltban ragadjanak Orbánnal first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed