Ha beválik, megváltoztathatja az életünket az OpenAI új fejlesztése

Az OpenAI a napokban bemutatta legújabb, Operator névre keresztelt szolgáltatását, ami a cég első, egyelőre kezdeti stádiumban lévő mesterséges intelligencia ügynöke. A kifejezés sokaknak szokatlanul hathat, ám a funkciók nagyon is alátámasztják: ez ugyanis egy olyan asszisztens, amely helyettünk is képes a böngésző használatára: ha kell űrlapokat tölt ki, de akár élelmiszert, repülőjegyet és egyebet is tud vásárolni számunkra.

Az Operator elnevezésű fejlesztést jelenleg a havi 200 dollárba kerülő ChatGPT Pro amerikai előfizetői használhatják egy dedikált felületen keresztül, a cég azonban azt tervezi, hogy a jövőben szélesebb körben is elérhetővé teszi majd a fejlesztését.

Felmerül persze a kérdés, hogyan műküdik ez az egész. Nos, az Operator képernyőmentéseket készít számítógép képernyőjéről, majd átvizsgálja a képpontokat, hogy a feladatokat kisebb lépésekre bontva végrehajtsa a kért műveletet. A hwsw szerint az alkalmazás alatt a fejlett következtetési technikákkal és megerősítéses tanulással rendelkező Computer-Using Agent (CUA) nevű modell dolgozik, amely a multimodális GPT-4o nagy nyelvi modell alapjain nyugszik.

Bár egyelőre kevés a kihívója, a fejlesztők állítása szerint az Operator felülmúlja a riválisok eszközeit, így például az Anthropic Computer Use-t, és a Google DeepMind Marinert is. Az amerikai techcég tájékoztatása szerint arra is fel vannak készülve, ha a fejlesztésük kihívásokba ütközik vagy hibázik: az Operator ugyanis felhasználhatja érvelési képességeit az önjavításhoz. Amikor pedig elakad, és segítségre van szüksége, egyszerűen visszaadja a vezérlést a felhasználónak, biztosítva a zökkenőmentes együttműködést.

The post Ha beválik, megváltoztathatja az életünket az OpenAI új fejlesztése first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed