Mi történik, ha a vezérkari főnökség megtudja, hogy interjút adtál?

Remélem, hogy kirúgnak.

És ha addig nem mennek el?

Nehéz megmondani, nem előre kiszámítható dolgok ezek. Pénzbírságtól a börtönig lehetne bármi.

Ha azt mondanák, hogy két hét múlva indulás Csádba, és másfél évig ott is maradsz?

Amíg a három év szabadságvesztés nagyobb visszatartó erő, addig az ember kénytelen inkább együttműködni, annak reményében, hogy talán egyszer szabadul ebből az egészből. Viszont én most már lassan kilenc hónapja leszerelőben vagyok, így nyílván mérlegelnék. Innentől kezdve a letöltendő börtönbüntetés már nem tűnne olyan rossz opciónak.

Öngyilkos gondolataid neked is vannak?

Attól függ, ki kérdezi.

*

2020 áprilisában, a koronavírus-járvány idején született egy kormányrendelet, melyben rögzítették, hogy a Magyar Honvédség tagjai – legyenek akár szerződéses, akár hivatásos katonák – semmi módon nem hagyhatják el önszántukból az állományt. „Indokolt a veszélyhelyzeti tapasztalatok alapján olyan szabályok bevezetése, amely a különleges jogrend kihirdetésére tekintettel az állomány jogait generálisan korlátozza. A Magyar Honvédség állományának ezekben a helyzetekben rendelkezésre kell állniuk” – érvelt akkor a kormány a leszerelési tilalom mellett.

Másfél évvel ezt követően írtunk már arról, hogy egyre több katonát frusztrál a röghöz kötés, és azóta csak rosszabb lett a helyzet. A járvány okozta vezsély után Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, 2022. március 1-vel pedig háborús veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány, amely azóta is érvényben van (most épp 180 nappal, márciusig tervezik azt meghosszabbítani). A honvédek elengedéséről így továbbra sincs szó, pedig sokan leszerelnének már, ha tehetnék.

Farkas Norbert / 24.hu

Közéjük tartozik Gábor is, aki közel tíz évvel ezelőtt állt katonának, és ez év elején határozta el, hogy le akarja zárni életének ezt a fejezetét. Eddig falakba ütközött.

Gábor – akinek a nevét kérésére megváltoztattuk – már fiatal kora óta a honvédségnél akart szolgálni, valahogy mindig ez tűnt a számára elrendelt útnak. Irredenta gondolatok vagy a politikai nézete nem befolyásolták a döntését, elmondása szerint jóval azután alakultak csak ki a meggyőződései, hogy felöltötte az egyenruhát. Hogy hol és melyik állománynál szolgál, azt nem írhatjuk le, de annyit elárult, hogy a légierőnél van. A katonai repülést több okból is nagyon megszeretette: egyrészről talált magának egy olyan szakmát, amit ténylegesen a hivatásának tud nevezni, másrészt – mint fogalmazott – „a katonai repülés a zárt világon belül is egy olyan zárt világ, aminek van egy olyan atmoszférája, amit nagyon könnyű megszeretni, és a magadénak érezni”. Sokáig úgy is érezte, hogy jó helyen van. Egyáltalán nem bánta meg, hogy katona lett – a Magyar Honvédség az, amiben csalódott, nem a katonaélet.

Gábor 2017-ben végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a haza szolgálatát annál az állománynál kezdte meg, aminek egészen néhány héttel ezelőttig a tagja volt. Hosszú évekig jól érezte magát a honvédség kötelékében, amit az sem befolyásolt, hogy neki és a társainak évek óta veszélyhelyzetekben kell helytállniuk.

Mint mondta, nem volt ebből problémája senkinek, hiszen a 2015-ös menekültválság idején például szép összegeket le lehetett akasztani a határszolgálatért önkéntes honvédként, a Covid idején pedig, amikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy akár a világgazdaság is összeomolhat, a sereg különösen biztos pontnak számított. Az ekkor megszületett kormányrendelet a leszerelési tilalomról ugyanakkor már intő jel volt, a honvédség idei átszervezésével pedig egy teljesen új világ köszöntött be.

Új honvédségi jogállás

A 2024 nyarán bevezetett, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet (Hjkr.) célja papíron az, hogy a honvédséget hatékonyabbá tegye, működését pedig modernizálja, ennek jegyében szigorodtak a fegyelemre és a katonai rendre vonatkozó előírások is. A jogszabály a honvédeket leginkább a munkaidő és a túlóra kérdése miatt érinti rosszul.

A módosítás értelmében a szolgálati idő „rugalmasabbá” vált, azaz a katonák több készenlétre kötelezhetők, és a munkaidő szabadabb szervezésével lehetőség nyílik nagyobb mértékű túlóráztatásra, amennyiben a honvédség érdekei ezt megkívánják. A túlóra tekintetében a katonáknak járó pihenőidő megszervezése is változott.

Az új szabályok szerint az ezért járó szabadnapokat vagy kompenzációs pihenőidőt a parancsnoki elöljáró később is kijelölheti, figyelembe véve a szolgálati feladatok prioritását. A visszahívás vagy rendkívüli szolgálatba állítás esetén is meghatározták, hogy a beosztottakat a szolgálat előtt legalább 24 órával értesíteni kell, kivéve, ha a szolgálati érdekek azonnali reagálást igényelnek. Emellett a katonák munkaideje sok esetben heti 40 órára korlátozódik, de a készenléti helyzetek és a megnövekedett feladatok miatt ez meghosszabbítható.

Varga Jennifer / 24.hu

Az alapvető probléma a létszámhiányból fakad. Ameddig ez nem oldódik meg, addig a jelenlegi állományt nyújtják. Tőlünk várnak el többet, például most az új törvénnyel a túlóra, mint fogalom megszűnt, és nem jár érte semmilyen ellentételezés, nincsen korlátja

– foglalja össze Gábor, hogy mit jelent az új rendszer a valóságban. Az árvíz idején több szám előkerült a kormány képviselői részéről, hogy hány ezer katonát tudnának kivezényelni akár 24 óra alatt is a gátakra. Gábor szerint a számokban semmilyen túlzás nem volt, adott esetben tényleg van kéznél mindig néhány ezer hadra fogható ember, de közel sincsenek annyian, ami a kívánalmaknak megfelelne.

Korábban a parancsnokok rendszeresen azzal jöttek nekik, hogy ne legyenek olyan nagyra magukkal, nem valamiféle pótolhatatlan szereplők ők a rendszerben, a kapuban tömött sorokban állnak az emberek, akik jönnének a helyükre. Aztán egy ideje már nem mondják ezeket, mert látható, hogy azok a tömött sorok nem léteznek.

Feladatból viszont nem lett kevesebb, így a rendelkezésre álló állományra kerül a plusz teher. „Gyakorlatilag végtelen idővel gazdálkodik most a parancsnok egy adott katona esetében” – teszi hozzá. Mindezt már korábban beharangozták nekik, egy tavaszi bázis sorakozón külön felolvasták az új Hjkr. azon pontjait, amelyek érzékenyen fogják érinteni őket.

A beosztásokat két nagy kategóriába sorolták, adminisztratívba és műveletibe. A klasszikus irodai munkát végzőkön kívül gyakorlatilag mindenki a műveletiben lesz, tehát én is. Nálunk szó szerint az hangzott el, hogy a műveletisek Kínától a Holdig bárhova vezényelhetők, mindenféle korlát nélkül. Nincsenek határok

– meséli a főhadnagy, akinek az állományánál most épp egy koszovói misszióra próbálnak önkénteseket „fogni” a vezetők, bár manapság már nagyon nehéz találni olyan jelentkezőket, akik önként vállalkoznak egy ilyen túrára.

„Persze van egy kötelező létszám, ami NATO-felajánlás, és nem kérdés, hogy ez ki lesz adva. Egyéni érzet nem írhatja felül ezeket a számokat, egy NATO-misszió nem fog azért meghiúsulni, mert az embereknek nincsen hozzá kedve, ami alapvetően nem is lenne probléma. Viszont hallani olyanokat is, hogy most már különböző nyomásgyakorlással kényszerítenek bele embereket missziós feladatokba. Ha például adott ember nem akarja vállalni, akkor lehet büntetésből több szolgálatot adni neki, vagy olyan beosztásba átvezényelni, ahol kisebb lesz a fizetése, mert bizonyos pótlékok nem járnak neki” – ecseteli Gábor az önkénteskedés honvédelmi változatát, hangsúlyozva, hogy ezek nem burkolt fenyegetések, a parancsnokok nyílt lapokkal játszanak.

Böröndi Gábornak (a Magyar Honvédség Vezérkari Főnöke – a szerk.) volt egy olyan mondása, hogy a parancsot végrehajtás követi, és az alakulatparancsnokkal szemben sem tűri meg, hogy egy feladat az egyéni érdekek vagy az általános emberség miatt ne valósuljon meg. Ehhez tartja magát mindenki.

A magyar kormány külpolitikai mozgolódásainak eredményeként például az sem zárható ki, hogy a jövő héten szólnak Gábornak, hogy Csádba kell menni misszióra, akár másfél-két évre. Mint mondta, erősen elgondolkodna ebben az esetben a következő lépésen, mert egyrészt nem akar már katona lenni, másrészt egy csádi misszió már közvetlen életveszéllyel is járhat.

Mivel a törvény értelmében akár három év szabadságvesztéssel is sújthatók a parancsmegtagadó honvédek, alapesetben ő is együttműködne és elmenne a misszióra. Így azonban, hogy már hónapok óta eldöntötte, leszerel, erősen mérlegelne, mert ebben a helyzetben „a letöltendő börtönbüntetés sem tűnne olyan rossz opciónak”.

Hakan Nural / ANADOLU / AFP Metin Gurak török ​​vezérkari főnök tábornok hivatalos ünnepséggel köszönti Böröndi Gábor tábornokot, a Honvéd Vezérkar főnökét Ankarában, Törökországban 2023. október 25-én

„Ha földbe áll, akkor nem volt jó pilóta”

Az új honvéd jogállásról szóló rendelet Gábor esetében csak az utolsó szög volt a koporsóban, ő már az új rendszer eljövetele előtt tisztázta magában, hogy ott akarja hagyni a honvédséget. A döntés fokozatosan érett meg benne, de végül belé hasított a felismerés: „úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy a vezetőségnek ugyanazok az értékek fontosak a katonai repülésben, mint nekem, szakembernek, és nem biztos, hogy őket érdekli az, hogy nekem mi a fontos”.

Egy történetet idéz fel pár évvel ezelőttről, amikor a semmiből rendkívüli éjszakai repülő gyakorlatot rendeltek el, dacára annak, hogy a pilóták pihenőideje még nem járt le (szolgálat után a honvédeket nyolc órás pihenőidő illeti meg, aminek a betartására még ezekben a fojtogató időkben is nagyon odafigyel mindenki). A pilóták ezt szóva is tették.

Erre azt mondta a tábornok, hogy a katonai pilótának nincsen pihenőideje. Az addig repül, ameddig tud. Ha beleáll a földbe, akkor beleáll. Akkor nem volt jó pilóta.

A gyakorlat ennek ellenére meghiúsult, mert – mint Gábor mondja – ezeket a szabályokat tényleg nagyon szigorúan kezelik, főleg, mert a légierőnél még mindig súlyos emlékezete van Rácz Zsolt alezredes kecskeméti tragédiájának. „Rácz Zsoltra mindenki emlékszik, de én úgy látom, ahogy távolodunk az eseményektől, úgy lesznek ezek egyre kevésbé elrettentőek a vezetőség számára” – véli Gábor, hangsúlyozva, hogy nem az imént említett éjszakai gyakorlat volt az egyetlen eset, amikor életekkel játszottak volna. „Ezek engem nagyon szíven ütöttek, mert nekem szakmailag semmi más nem fontosabb, mint a biztonság. Az aerodinamikát pedig nem lehet paranccsal megregulázni.”

Végül ez év elején eldöntötte, hogy leszerel.

John THYS / AFP

Katonának még jó lesz

Januárban állt oda először az állományparancsnok elé, hogy civilként szeretné folytatni. A felettese némileg megértő volt, elmondta, megérti, hogy a fiatalok nem ugyanazon a munkahelyen akarnak megöregedni, de egyrészt „civilként sem lenne könnyebb”, másrészt úgysem fog tudni leszerelni.

A szavai nem hatották meg Gábort, így a zászlóaljparancsnok elé vitték az ügyet, aki szintén próbálta maradásra bírni, hasonló eredménnyel. Mindennek kevés tétje volt, mert az alparancsnokoknak nincs szava ebben a kérdésben, mivel Magyarországon jelenleg egyetlen embernek van meg a jogköre ahhoz, hogy elengedje a katonákat: a vezérkari főnöknek, Böröndi Gábornak. Ő pedig az esetek túlnyomó részében nem enged el senkit, semmilyen indokkal.

Gábor ügye Böröndihez el sem ért, mert már a légierő-parancsnokságnál olyan arculcsapás érte, ami után tudatosult benne, hogy hivatalos úton semmire nem fog menni.

– Azt mondták, most lesz igazán jó maguknak, fiataloknak, most lehet előre törni. Úgy, hogy közben láttam az 55 éves századosokat, akik már tizenöt éve századosok, és semmit nem tudtak előre lépni, és ugyanúgy a gép mellett vannak. Megpróbáltak meggyőzni arról, hogy amit én látok, az nem úgy van, azt csak én gondolom, hogy úgy van, mert azt látom a vaksi szememmel – foglalja össze csalódottan a főhadnagy, aki itt jutott arra a felismerésre, hogy emelt fővel már biztosan nem tud távozni, szándékaitól ez azonban nem tántorította el.

Februárban elment egy külsős pszichiáterhez, akinek őszintén elmondta, mi nyomja a lelkét és mit akar kezdeni magával. A mentálhigiénés szakember ettől függetlenül is úgy értékelt, hogy Gábor idegrendszere a nem olyan távoli jövőben fel fogja mondani a szolgálatot, ha továbbra is a honvédségnél kell maradnia, így kiállított egy szakvéleményt, hogy nem javasolja számára a katonai szolgálatot.

A probléma ezzel csak az, hogy ha valaki olyan egészségügyi intézményből szerez orvosi papírt, ami nem a honvédség kötelékébe tartozik, akkor az alkalmassági vizsgálóbizottság dönti el, hogy egyáltalán figyelembe veszi-e ezeket a szakvéleményeket. „A pszichiáter kimondta, hogy nem javasolja számomra a további szolgálatot. Az alkalmassági vizsgálatokért felelős orvosnál ez úgy jött le, és itt most idézem:

Attól, hogy valaki nem akar katona lenni, nem érzi jól magát ebben a rendszerben, és nem kíván hozzá asszisztálni, az még nem kizáró ok, hogy katona legyen.

Ezután kaptam egy hónap egészségügyi szabadságot, hogy szedjem össze magam.”

Kummer János

Az egy hónap letelte után visszatért az állományához, de valami végérvényesen eltört benne. Mivel önként távozni nem engedik, megpróbálta kirúgatni magát, elkezdett hanyagul viselkedni, nem borotválkozott, de pár megjegyzésen kívül többre nem futotta ezekből. A parancsmegtagadással pedig vigyázni kell, mert – mint mondta – egy apróbb szabályszegésnek is súlyos büntetés lehet a vége, leszámítva persze az elbocsátást.

A következő nyílt ellenszegülés tavasszal jött, amikor szándékosan megbukott az éves fizikai felmérőn. Nem csak megbukott, saját bevallása szerint is gyalázatosan teljesített, de ennek sem lett következménye. Már csak azért sem, mert a fizikai felmérőt úgy alakították ki, hogy nyáron, ősszel, de még az év végén is meg lehet próbálni újra, ha valaki nem teljesíti a minimumot, és akik év végén még mindig próbálkoznak, azoknak is jellemzően beírják a kegyelem kettest. Gábor a nyári felmérőn szabadsága miatt nem is jelent meg, az őszire a beszélgetésünk idején „készült”.

Időközben viszont történt egy fordulat az ügyében: volt egy újabb találkozója a honvédség kirendelt pszichiáterével, aki végül belement abba, hogy elvégezzenek egy behatóbb állapotfelmérést. Ennek a végén megállapították, hogy repülés-szakmailag már alkalmatlan a feladatára. Katonaként viszont továbbra is alkalmazható.

Ezek után most ott tart az ügye, hogy a szakmájában nem tevékenykedhet, így hetek teltek el úgy, hogy semmilyen feladatot nem bíztak rá. „Ültem a hangárnak egy nem használt helyiségében. A főnököm mondta, hogy onnan ne nagyon jöjjek ki, ha nem muszáj, ne bomlasszam az amúgy remek hangulatot”.

A hatályos jogszabályok szerint ha egy katona alkalmatlanná válik a beosztására, akkor a parancsnok felmentéssel elengedheti, azaz leszerelhet. A parancsnok jóindulatán múlik a dolog tulajdonképpen – nem meglepő, hogy az ő esetében nem éltek ezzel a lehetőséggel, inkább áthelyezték egy másik állományhoz. Erről sokat nem árult el, csak annyit, hogy a nemzetbiztonsági területhez van köze. Esetében ez azért érdekes, mert a szükséges minősítései értelemszerűen nincsenek meg ehhez a munkához, így azokhoz a dokumentumokhoz sem férhet hozzá, amelyekkel dolgoznia kellene.

Egy kikapcsolt számítógép előtt ültem egész nap. Ez volt a mai meló

– mesélt friss élményeiről a beszélgetésünk napján.

A helyzet nyilvánvaló abszurditása ellenére viszont továbbra sincs kilátásban, hogy elengedik Gábort a honvédségtől, és ez már a katonai szolgálattól függetlenül is komoly nyomást ró a pszichés állapotára.

Iskola az őrület határán

„Ha az emberben van ambíció, és átmenne akár csak egy másik századhoz a repülő szakmában, kipróbálná magát valami újban, vagy éppen elmenne egy misszióba, akkor azt a parancsnok nagyon nagy százalékban visszautasítja. Azt mondják, hogy neked nem annál a típusnál van a helyed, nem azért vettünk föl. Tessék csak a helyeden maradni, ameddig ő jónak látja” – ad némi rálátást a honvédek tárgyalási pozíciójára Gábor, és arra is egyúttal, hogyan törik le sokszor teljesen indokolatlanul a katonák lelkesedését és tenniakarását a felsőbb körök.

Tudja, mit beszél, mert a leszerelési szándék előtt ő is váltani akart. Jelezte, hogy szívesen átmenne ahhoz a részleghez, ami azt a vadonatúj haditechnológiát kezeli, amelyből a honvédség bevásárolt. De hiába állt elő észérvekkel, hiába érvelt a saját rátermettségével és tapasztalatával, leintették, hogy ez nem így működik.

És most már tényleg van egyfajta bezártság érzetem, hogy nem lehet innen elmenni, és akaratom ellenére itt tartanak. Én önként lettem katona, ezért nem fair, hogy most nem engedik meg, hogy önként kilépjek

– fakadt ki a beszélgetés egy pontján, egyből hozzátéve ugyanakkor, hogy mentálisan ő még mindig a kiegyensúlyozotabbak között van.

Ahogy a fizikai felmérők esetében már látható volt, hogy azok miatt nem nagyon küldenek el senkit a seregtől, a Gábor által elmeséltek alapján a pszichológiai alkalmasságik eredményeit sem lehet készpénznek venni. Ha hinni lehet az információknak, bőven akadnak a honvédség állományában olyan emberek, akik a jelenlétükkel már inkább veszélyt jelentenek magukra és a társaikra is, és valószínűleg semmi keresnivalójuk nem lenne a katonaságnál, ha a létszámproblémák orvosolása nem írna felül minden egyéb tényezőt. Ezt egy egészségügyis forrására hivatkozva mondja, aki úgy fogalmazott neki, olyan emberekről van szó, akiket nem a hadseregből, hanem a komplett társadalomból kellene kiemelni határozatlan időre, amíg megkapják a megfelelő segítséget.

Személyes élménye, hogy néhány éve a határon találkozott egy tartalékossal, akitől megkérdezte, ha már úgy döntött, hogy idejön, miért nem lett rendes katona. Mire az azt felelte, hogy kiszűrték a pszichológiai alkalmassági vizsgán, de utána biztatták, hogy jelentkezzen tartalékosnak. „És ezek az emberek fegyvert kapnak, ezek az emberek ott vannak a kapukon, az őrtornyokban. És a szakemberek nyomják a gombot felfelé, hogy ez nagy probléma, de egyszerűen nem lehet senkit elküldeni”.

Ancsin Gábor

Olyanról nincs Gábornak tudomása, hogy egy labilis társa bárkit életveszélybe sodort volna, önsértésekről és annál is súlyosabb esetekről viszont ők is hallanak ezt-azt. Úgy tudja, az utóbbi fél évben honvédség-szerte három öngyilkosság történt, bár ezekről nem tudni biztosan, hogy a kiváltó okok között milyen súllyal volt jelen a katonalét okozta pszichikai megterhelés. Hozzáteszi gyorsan, ilyen mértékű mentális problémái neki nincsenek, reálisan látja a helyzetét, amin néha még nevetni is tud, arra a kérdésre viszont, hogy vannak-e öngyilkos gondolatai, inkább úgy felel: attól függ, ki kérdezi.

Hallottunk olyat is, hogy szolgálatban fagyállót ivott egy katona, és olyat is, hogy valaki más megmondta a pszichológusnak, hogy ha nem engedik el, akkor ha legközelebb fegyvert kap, a lehető legtöbb embert agyonlövi

– sorolja a történeteket, de részletesebben erről nem beszél. Már csak azért sem, mert alig jutnak el hozzájuk konkrét információk, ilyen esetekben hírzárlat van, és erre nagyon odafigyelnek a vezetésnél – az is kisebb fajta csoda, hogy az országos sajtó be tudott számolni annak a honvédnek az esetéről, aki a déli határnál hunyt el 2021-ben.

„Kifele beszélni, nyilatkozni a sajtónak főbenjáró bűn, erre mindig felhívják a figyelmet, amióta én katona vagyok, biztosan. Ha megtudnák, hogy most én beszélek, a pénzbírságtól a börtönig bármilyen büntetést el tudok képzelni. De remélem, inkább kirúgnak” – mondja a lassan egy éve leszerelni próbáló főhadnagy. Hogy mi lesz a következő lépés, nem tudja még biztosan, de mivel az új Hjkr. kizárja, hogy a honvédek politikai pártok tagjai legyenek, elképzelhető, hogy ebben az irányban kezd el tapogatózni.

Hallani emberekről, akik így vagy úgy, de kijutottak, szóval elképzelhető. Bízom benne, mást nem tudok tenni

– feleli végül arra a kérdésre, van-e realitása annak, hogy egy év múlva ilyenkor már civilként élheti az életét.

Az elhangzottak után megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, és arról érdeklődtünk, hogy a leszerelési tilalom bevezetése óta hány honvéd jelezte leszerelési szándékát, és közülük hányat engedtek el. Megkérdeztük azt is, hogy mi alapján döntik el, hogy melyik katona folytathatja civilben az életét, illetve hogy indokoltnak tartják-e továbbra is a leszerelési tilalom fenntartását. Mindezek mellett érdeklődtünk arról is, hogy helytállóak-e a cikkben elhangzott információk a közelmúlt öngyilkossági eseteiről, és hogy mit tesz a honvédség a katonák mentális egészségének védelme érdekében. Cikkünk publikálásáig a minisztérium nem válaszolt.

The post „Ha valaki nem akar katona lenni, és nem akar a rendszerhez asszisztálni, az még nem zárja ki azt, hogy katona legyen” first appeared on 24.hu.