Sokkal hamarabb be kellett volna következnie annak, hogy a független filmek legyenek a meghatározóak, amelyeket az ő definiciója szerint egyszerűen csak magyar filmnek kéne nevezni, a többi csak propaganda – derült ki a Magyar Narancs Hajdu Szabolccsal készített interjújából.
A színész-rendezőt Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmje kapcsán kérdezték, amelyben főszerepet játszik. A megözvegyült apáról, fiáról és egy jókora morális dilemmáról szóló alkotással kapcsolatban elmondta, úgy tapasztalja, rendkívül gyorsan és nagy mértékben változott az elmúlt évtizedekben a férfi és a nőkép, ahogy az is, hogyan feleljenek meg az elvárásoknak: „az én korosztályomnak viszont már a hatodik-nyolcadik típust kell magára öltenie ahhoz, hogy meg tudjon felelni az általánosan elfogadott társadalmi normáknak.” Aki erre nem képes, az rosszul jár.
Kisodródik a perifériára, és nagyon gyorsan kiközösítetté válik. Ma már nem tudsz 15–20 évvel ezelőtti normákkal és viselkedési móddal a társadalmi elfogadás körén belül maradni. Kivéve, ha gátlástalanul csatlakozol egy bizonyos, politikailag eléggé behatárolható vonalhoz. Vagyis besorolódsz a mostani Fidesz által hangoztatott értékek alá – azt viszont egy progresszív, modern közösség nem fogja elfogadni. Az az értékrend, amit új világrendként hirdetnek, valójában már a múlté. Bármennyire hangoztatják, hogy ők a jövő, valójában ők a múlt. A nagyon-nagyon múlt. Elég csak megnézni az életkorukat
– véli a színész-rendező.
Az Ernelláék Farkaséknál című filmjével az elsők közt volt, akik állami támogatás nélkül dolgoztak, amely ma már egyre általánosabb jelenség a magyar filmiparban. És ugyan segítik egymást az ilyen filmeket készítő rendezők, nem érzi úgy, hogy dacszövetség lenne: egyszerűen csak „az organikusan kialakuló baráti kapcsolatok mentén jön létre közös munka.” Schwechtje Mihállyal és Reisz Gáborral például többféle konstrukcióban együttműködtek már.
Úgy véli, hogy a független filmek olyan szintű térnyerésének, mint ami most van már régebben be kellett volna következnie, „túl későn ébredt fel a szakma.” Csak akkor kezdtek állami pénz nélkül dolgozni, amikor máshogy más nem volt rá lehetőségük.
Nem azért változtattak attitűdöt, mert úgy gondolták, hogy a filmszakmára kényszerített új rend nem elfogadható, hanem azért, mert nem volt más választásuk. Pedig mindenkinek látnia kellett volna, hogy onnantól, hogy egy közösségtől megvonják az autonómiáját, egyszerűen beláthatatlanná válik a helyzete. Onnantól ki van szolgáltatva, egy kézből etetős rendszerben él: vagy adnak, vagy nem, neki pedig nincs döntési joga, és nincs eszköz a kezében. Lázadozhatsz, de ez olyan, hogy nyomod a padlógázt, de nincs kuplung, nem tudod sebességbe tenni a kocsit. Ordítasz, tüntetsz, nyílt leveleket írogatsz, megy az energia, kifáradsz, de nem jutsz sehova. Ez legkésőbb 2011–2012-ben már láthatóvá vált, az ősbűnt pedig Andy Vajna követte el, az ő irányítása alatt vonták meg a filmszakma önrendelkezési jogát, akárhogy is igyekeznek utólag piedesztálra emelni.
Hozzáteszi, bár független filmként hivatozunk legtöbbször ezekre az alkotásokra, nem ért egyet ezzel a definícióval, amit ma ugyanis ennek nevezünk, az valójában a magyar film. „A többi nagy része propaganda, nem tartozik a magyar filmkultúrába, mert a kultúra egy szabad organizmus, amely nem korlátozható.”
Úgy véli azonban, hogy szinte lehetetlen teljesen kikerülni a rendszert: saját példáját hozza fel, azt, hogy húsz éve szinte mindig részt vesz a Filmtett alkotótáborában, és csak most tudta meg, hogy ilyenkor a Nemzeti Filmintézet részére tölti ki a számlát.
Az élet szinte minden területén ott vannak ezek az einstandolások – ennek pedig ki vagyunk szolgáltatva. Nyilván az ember mindig relativizál, én is azt mondogattam magamnak, hogy az Inkubátor az még mindig egy viszonylag szabad dolog. Lehet, hogy tényleg az. De nem hiszem, hogy magyarázatokat és önigazolásokat kell keresnünk, mert ez csak táplálja és élteti a szisztémát. En bloc az egész rendszert kell elutasítanunk.
The post Hajdu Szabolcs: „Andy Vajna követte el az ősbűnt” first appeared on 24.hu.
