A Nagy Duett 7. évadának első adásában Hajós András értékelés közben megjegyzést tett Balázs Klári énekhangjára.
Ha az együttlakás segítene az énektudásban, mostanra Klárika is tudna énekelni
– mondta Hajós, ami egész lavinát indított el:
- Az esetre reagált Balázs Klári férje, Korda György, aki személyes sértésnek vette a beszólást, majd lebunkózta a nejét kritizáló Hajóst.
- Később a házaspár közös sajtóközleményt adott ki, melyben azt írták, visszautasítanak „minden sértő, a nőket, a feleségeket és személy szerint Balázs Klári énekesnőt ért vádakat, célozgatásokat és obszcén kijelentéseket, poénokat”. Írásukban azt írták Hajósról, hogy ő egy „magát zsűritagként pozicionáló, számunkra ismeretlen celeb”.
- Hajós azt nyilatkozta az esettel kapcsolatban, hogy nincs mit szépíteni azon, amit mondott, és majd megkapja érte, amit érdemel, „azoktól, akik mást gondolnak”.
A legutóbbi adásban a zsűritag bocsánatot kért Balázs Kláritól beszólása miatt.
Pontosan tudjátok, hogy néha elszalad a szám, és az elmúlt hetekben már nem bírtam elviselni… Én nem tudok úgy élni, hogy engem utálnak, úgyhogy elhoztam a gitáromat, és egy szerenád formájában szeretnék bocsánatot kérni Klárikától egy rossz tréfáért, ami szerintem nem volt olyan durva, de ha egy művésznőnek rosszul esett, akkor igen.
Kasza Tibi itt közbeszólt: „De az volt, de majd a szerenáddal feloldod, Andris!”
„Nem gyengeség egy gyenge nőtől tiszta szívvel, jó szándékkal, könnyes szemmel bocsánatot kérni” – hangzik el a dalban, ami az alábbi videóban, 54 másodperctől kezdőden hallgatható meg. Utána pedig Kasza tolmácsolta Balázs Klári elképzelt válaszát.
The post Hajós András dalban kért bocsánatot Balázs Kláritól first appeared on 24.hu.

