Bolygónk múltjáról közvetlen bizonyítékokkal szolgálnak a jégminták, a jég közé szorult levegő segítségével bepillanthatunk a sok ezer, sok százezer vagy egyes esetekben millió éve volt körülményekbe. Ezek az adatok elárulják, pontosan milyen volt otthonunk a maitól eltérő éghajlati viszonyok közepette, így segítenek megérteni a klíma összefüggéseit is. Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy a tudósok hatalmas munkát fektetnek abba, hogy minél régebbi mintákhoz férjenek hozzá.
Azonban bolygónk két sarkvidéki szárazföldjén, ahol jégsapka alakult ki, a jég nem egyszerűen csak halmozódik, hanem mozog is. Akár Grönlandon, akár az Antarktikán, de a szárazulatok magasabb pontjai felől az óceán felé halad lassan a jég, s ezzel a sok millió évvel ezelőtti havazások nyomai lassanként megsemmisülnek.
Egyes helyeken azonban olyan domborzati és időjárási viszonyok állhatnak fenn, ahol a mozgó jég csapdába esik, és legalább részben megáll. Az ilyen pontok jelenthetik a legősibb jég lelőhelyeit. Van, ahol a mélyből felfelé nyomul az ősi jég, így viszonylag kis mélységben elérhetővé válik.
Efféle helyszín az Antarktikán az Alan Hills régiója, ahol a jég legalsó, ősi rétegei a felszínre tolódnak, így hozzáférhetővé válnak a szakemberek számára. Erről számolt be az Oregoni Állami Egyetem nemrégiben egy új tanulmányban, amelyet a PNAS folyóiratban publikáltak.
A COLDEX projekt keretében 2021 óta kutatják a szakemberek a legidősebb jégmintát, és abban reménykedtek, hogy talán 3 millió éveset elő tudnak keríteni az Alan Hills területén. Azonban a 6 millió éves korú minta erősen meglepte a kutatókat. Európai szakemberek nem túl rég jelentették be, hogy 1,2 millió éves jégmintát tudtak kiemelni.
A leghosszabb folyamatos jégminta az Antarktikán eddig 800 ezer évre nyúlt vissza, ahhoz azonban, hogy folyamatos jégmintát emeljenek ki, kilométeres mélységekbe kell lefúrni. Könnyen érthető, hogy ez a világ leghidegebb helyszínén nem egyszerű feladat.
Az új minta korát a jégbe zárt légbuborékokban mért argonizotópok segítségével tudták megállapítani. Bolygónk belsejében a radioaktív kálium bomlásával folyamatosan keletkezik argon 40-es izotóp, ami a légkörbe kerülve ott apránként felhalmozódik. Egészen elenyészően kis részről van csak szó, amit azonban a modern technika segítségével meg lehet mérni.
A mennyisége, illetve a többi légköri argonizotóphoz viszonyított aránya alapján pedig kiszámítható, mikor jutott egy adott légbuborék a jégbe, vagyis mikor keletkezett az a jégdarab. E módszerrel derült ki, hogy az Alan Hills területén kiemelt új minta kora 6 millió éves.
Habár ez esetben nem folyamatos jégmintáról van szó, az, hogy hatmillió évre vissza tudunk nézni a segítségével, egészen példátlan lehetőséget biztosít. Több efféle „pillanatfelvétel” segítségével is felépíthető egy olyan idővonal, amelyből kiolvashatók a múltbéli éghajlati körülmények. Ezek a „pillanatok” remek kiegészítést jelentenek a folyamatos jégfuratokhoz.
6 millió évvel ezelőtt, a miocén végén a Föld még a mainál melegebb hely volt, globálisan 3-4 Celsius-fokkal, az antarktiszi területen mintegy 5 Celsius-fokkal volt több, mint most. A jégtakaró, amely ekkor már nőni kezdett, még kisebb volt a mainál, nem borította be a teljes kontinenset.
A tengerszint ekkor 20-30 méterrel magasabb lehetett. Grönland pedig jórészt jégmentes volt, erdők és tundra borították. Azonban a most is vizsgált minták pont azt mutatják, hogy ekkoriban kezdett hűlni az Antarktika: egy 12 Celsius-fokos lehűlés kezdetén járunk.
A kutatók az idei antarktiszi nyáron is visszatérnek Alan Hills területére és folytatják a fúrásokat. Abban is bíznak, hogy a következő évek során talán ennél is régebbi mintát tudnak majd kiemelni.
The post Hatmillió éves jeget emeltek ki az Antarktikán first appeared on National Geographic.
