Házasodna a gazda: Gergő gazda és párja, Kíra már esküvőn és családalapításon gondolkoznak

Gergő gazda és Kíra közel két éve forgatták a Házasodna a gazda hatodik évadát, és mint kiderült, azóta is boldogok együtt. Arról, hogyan alakul a kapcsolatuk, most az RTL stábjának meséltek – idén érkezik ugyanis a párkereső reality nyolcadik évada.

Először úgy volt, hogy Kíra járt hozzám, utána én költöztem Kírához, és akkor most nagyjából majdnem egy éve Kíra ideköltözött hozzám Diószegre. Összeköltöztünk, és azóta együtt csináljuk a családi vállalkozást

– magyarázta a gazda, hozzátéve: a holtszezonban párja személyi edzősködéssel foglalkozik, ő pedig a tavaszi szezonra készül, ami ha elkezdődik, Kíra is besegít majd a munkába.

A beszélgetés alkalmával Kíra elmondta, hogy nagyon élvezi a vidéki életet, kedvesével pedig komoly terveik vannak a jövőre nézve. Mindenekelőtt a közös házuk megépítésére koncentrálnak, utána pedig további szintlépések várhatóak a kapcsolatukban.

Utána jön az eljegyzés, házasság, és utána gyerek. Ezek a terveink. Ezek ki vannak szépen tűzve

– osztotta meg a csatornával Gergő.

Kapcsolódó

The post Házasodna a gazda: Gergő gazda és párja, Kíra már esküvőn és családalapításon gondolkoznak first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed