Házasság első látásra: „Nagyon megalázó volt” – Szabi nem jelent meg időben a végső döntés helyszínén

Utolsó adásához közeledik a Házasság első látásra: Reni és Brumi, illetve Renáta és Geri már döntést hoztak a kapcsolatuk jövőjét illetően, a legutóbbi epizódban pedig Zoltán is elmondta feleségének, Maricának, hogy szeretné, ha együtt maradnának.

Hogy Marica szeretné-e folytatni a házasságot, a kedd esti adásban derül majd ki – akárcsak az, hogyan dönt Orsi és Zoli, illetve Judit és Szabi, a finálé egyik előzetese szerint azonban utóbbi nem jelent meg időben a helyszínen, ahol nyilatkoznia kellett volna a feleségével való kapcsolatuk jövőjéről.

Nálunk Erdélyben ez nem megszokott, hogy a nő vár a férfira, és számomra ez nagyon megalázó volt, úgyhogy elborult az agyam

– fogalmazott miniinterjújában Judit, aki várakozása közben jelezte, az is megfordult a fejében, hogy inkább hazamegy.

Kapcsolódó
Házasság első látásra: Brumi válaszolt Reninek, Geriék és Zoltán is döntöttek kapcsolatuk jövőjéről
Voltak, akik csókban forrtak össze, egy másik párnál tóba repült a jegygyűrű.

The post Házasság első látásra: „Nagyon megalázó volt” – Szabi nem jelent meg időben a végső döntés helyszínén first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed