1.
Éjjel vihar volt, letépte a hotel tetejéről a hullámpalát.
Néhány pálma derekát is eltörte a körúton, a sikátorokban felborogatta a szemeteskukákat. Emberfej méretű betondarabokat szaggatott le a betonépületekről, melyek az utcára hullottak, és több autó szélvédőjét betörték. Reggelre úgy festett a város, mintha bombázták volna, pedig csak tél volt Tripoliban.
Az évszak a Földközi-tenger felől érkező vágtázó szelek és az eső ideje. Líbiában minden csapadék télen érkezik, elöntve az utakat, tavakká változtatva a köztereket. Az áram elmegy, majd visszajön, néhány ember megfullad a lezúduló vízben, vagy agyonveri a hulló törmelék – mindez jelentéktelen Líbia többi problémájához képest. Látványnak mindenesetre látvány a vihar keze munkája.
Ez járt a fejemben a hotel lobbijában, miközben két kollégával a személyi figyelőre vártam. A huszonhárom éves fiú fél óra késésben volt. Nem voltunk biztosak benne, hogy megérkezik, mert negyven kilométerre lakott Tripolitól, a főutakat pedig elöntötte a víz. A szíriai lázadók előrenyomulása mellett ezt mutatta a tévé: utakat a víz alatt és csónakká változott személygépkocsikat sodródni az árral.
Mahmud Turkia / AFP Elárasztott utca Tripoliban 2024. december 5-én.
A líbiaiakat nem igazán érdekelte az árvíz. A cigaretták füstjében mindenki Aszad bukásáról beszélt, vagy hümmögve nézte, hogyan viszi el az Al-Káida Szíriába a demokráciát.
Már a harmadik kávémat ittam, és azon gondolkoztam, hogy visszamegyek a szobámba, amikor megérkezett Jászin. Kék széldzsekiben volt, lehuppant mellénk a kanapéra, és kávét rendelt.
Nem tudom, hogy mi idegesített jobban a fiúban: a New York-i akcentusa, amit nyilvánvalóan a Grand Theft Auto IV nevű számítógépes játékból tanult, vagy az, hogy folyamatosan hülyének nézett minket. Háromszáz eurót fizettünk neki naponta azért, hogy semmit se csináljon. Persze nem mi választottuk őt, a kormányzati sajtóiroda jelölte ki számunkra. Líbiában az újságíró vízumodhoz automatikusan jár egy személyi figyelő, akit te fizetsz. Ezek a játékszabályok, és ha Líbiába mész, elfogadod őket.
A gondok akkor kezdődtek, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ígéretekkel ellentétben a líbiai sajtóiroda semmilyen engedélyt nem tud kiadni, kizárólag abban érdekelt, hogy minél több pénzt lehúzzon az újságírókról. Három napja vártunk az engedélyekre, hogy Szabhába és a csádi határra utazhassunk, és az ott működő aranybányákról és emberkereskedelemről forgassunk dokumentumfilmet, de egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy valaha is megkapjuk őket. „Holnap, ha Isten is úgy akarja” – mondta Jászin, tolmácsolva az igazgató szavait, aki a kormány és a külügyminisztérium nevében beszélt.
Ahogyan teltek a napok, egyre kellemetlenebb lett neki, hogy tudjuk, mi történik. Nem azok az újságírók voltunk, akik elájulnak, ha egy „volt takfíri dzsihadistával/embercsempésszel” elcseveghetnek az időjárásról (pláne, ha nagyjából minden Tripoliban készített riport állandó szereplője), és a „vadkelet”-tapasztalat sem izgatta egyikünket sem. Jászin már a megérkezésünk napján felajánlotta, hogy kivisz minket a partra lövöldözni a Kalasnyikovjával. Ez általában be szokott jönni az ejtőernyős újságíróknál. Így születnek az „együtt lövöldöztem egy milíciával” vagy az „összeszartam magam, amikor fegyvert fogtak rám” típusú cikkek.
Onnan tudtuk, hogy a fiú egyre kellemetlenebbül érzi magát, hogy a kezdeti szigora átcsapott apátiába. Például már nem ragaszkodott ahhoz, hogy velünk jöjjön, amikor kimentünk kávézni vagy ebédelni a hotelből, igaz, a lelkünkre kötötte, hogy ne menjünk túl messzire, és lehetőleg ne beszéljünk senkivel. Azt hiszem, az elején tényleg elhitte magáról, hogy ő az államot képviseli.
2011-ben, az Arab Tavasz során akkor szűnt meg államnak lenni, amikor Kadhafit kivégezték.
Líbia a pragmatikusnak, de talán beszámíthatónak sem mondható Moammer Kadhafi uralkodása alatt sem volt a világ legjobban működő országa, de legalább államnak volt tekinthető. Líbia az Arab Tavasz után két részre szakadt. A nyugati részének Tripoli a fővárosa (a tripoli kormányt ismeri el a nyugat az ország vezetésének), míg a keleti és déli részeket Bengázi irányítja, jelentős orosz támogatással.
CNN / AFP 2011. október 20-i felvétel Moammer Kadhafiról közvetlenül halála előtt szülővárosában, Szirtben.
A Bengázit vezető Khalifa Haftar 2020-ban egy villámoffenzívával és a Wagner csoport támogatásával megpróbálta elfoglalni Tripolit, ami majdnem sikerült is neki. Törökország azonban beállt a tripoli kormányzat mellé, katonákat és drónokat küldött. A török csapatok azóta is ott állomásoznak Tripoli határán.
Önmagában az, hogy az ország végérvényesen két részre szakadt, nem jelentené, hogy megszűnt az államiság. Nem attól lett Líbia államformája az üzlet, hogy minden minisztériumból kettő van, és ezek nem igazán kommunikálnak egymással, kivéve, ha pénzt lehet keresni.
Líbiát a milíciák teszik üzletté. A polgárháború alatt törzsi és családi rokonság alapján gyakorlatilag a teljes lakosság férfi része különböző milíciákba tömörült – Kadhafi bukása után az új tripoli kormányzat azzal próbálta felszámolni ezeket a milíciákat, hogy különböző minisztériumok alá sorolta őket. Ennek az egyenes következménye az lett, hogy
Mindkettő óriási üzlet. Máltán gyakorlatilag nincs olyan gépjármű, ami ne líbiai üzemanyaggal menne, Afrikából pedig tízezrek indulnak havonta, hogy a líbiai partszakaszról a Földközi-tengeren keresztül Európába jussanak.
Az Európai Unió – élen Olaszországgal – korábban Kadhafi elnöknek fizetett, hogy ellenőrizze a partszakaszt, és ne engedje Európába az afrikai tömegeket, most pedig ugyanúgy fizet különböző milíciáknak, amelyek egyébként szabadidejükben szervezik is az illegális migrációt. Törökország, Oroszország, Olaszország és Franciaország mind a saját pecsenyéjét sütögeti Líbiában, a kávézókban az öregek pedig visszasírják a régi szép időket Kadhafival. Eközben felnőtt egy generáció, amelynek a káosz a normális, és az üzlet államforma lett. Közéjük tartozik Jászin. Mindent elmond az országról, hogy a belügyminisztérium alkalmazásában álló fiatalember a jövőjét az Egyesült Államokban képzeli el.
„Megmondtam, hogy elintézem nektek?” – kérdezte a fiú önelégült mosollyal, majd felpattant a kanapéról, jelezve, hogy induljunk. Az Illegális Migráció Elleni Harcért Felelős Ügyosztály főhadiszállására mentünk. Az ügyosztály a tripoli elnöki tanács alá tartozik a hangzatos Stabilitásért Felelős Apparátus kötelékében, ahol megtalálhatjuk a nyomozóhatóságot, a biztonsági szolgálatot és különböző, a hivatalos személyek őrzéséért, illetve a kiképzésért felelős ügyosztályokat is. Ne gondolja a kedves olvasó, hogy ezek az elnevezések csak magyarul hangzanak rosszul, repkednek az ügyosztályok az arabban is.
A földet bámulva mentem ki Jászin kocsijához, és ültem be mellé az anyósülésre. Nyilvánvalóan egy PR-rendezvényre mentünk. Nigériai migránsok „önkéntes” hazatérését engedték dokumentálni, akiket a reptérre vittek a buszokkal. Muszáj volt nekik, tekintve, hogy az egész műsort az unió fizeti az ENSZ fiókján, a Nemzetközi Migrációs Szervezeten, az IOM-on keresztül.
Kidőlt villanypóznákat kerülgetve mentünk az elektromosságtól szikrázó levegőben, sötét viharfelhők alatt.
Az Illegális Migráció Elleni Harcért Felelős Ügyosztály egy kétméteres betonfallal körülvett épület, barna vaskapuval. Terepszínű gyakorlóba öltözött katonák vizsgálták át az útleveleinket, majd beengedtek.
2.
Líbia továbbra is központi szerepet játszik az Afrikából és a Közel-Keletről érkező migránsok Európába vezető útvonalán. Az ország földrajzi helyzete és a régióban tapasztalható instabilitás miatt Líbia a migráció egyik legfontosabb állomása. Az IOM adatai szerint 2024 közepén 761 322 migráns tartózkodott az országban, 44 nemzetiségből. Ez a szám a legmagasabb azóta, hogy az IOM 2016-ban elkezdte az adatgyűjtést, bár még mindig jelentősen elmarad a 2011-es konfliktus előtti 2,5 milliós becsléstől.
A migránsok száma 2023 decemberétől kezdett emelkedni. Ennek fő okai közé tartozik a szudáni háború, amely tömegeket űzött Kelet-Líbiába, valamint a Száhel-övezet politikai instabilitása.
MAHMUD TURKIA / AFP Menekültek egy tripoli haditengerészeti bázison, miután 2018. június 24-én kimentették őket a Földközi-tengeren.
The post Hazatérők – Jászberényi Sándor riportja Líbiából first appeared on 24.hu.
