Hihetetlenül ritka videó készült a hegyvidékek rejtőzködő ragadozóiról

Négy ritka hópárducot vettek videóra egy pakisztáni nemzeti parkban – számolt be róla a CNN. A felvétel igazán különlegesnek számít, ezek a ragadozók ugyanis kiválóan rejtőzködnek. Fehér bundájukkal tökéletesen beleolvadnak havas, sziklás környezetükbe, így természetes élőhelyükön egy-egy példányt is csak elvétve lehet megfigyelni.

A képkockákat Sakhawat Ali vadőrnek sikerült lencsevégre kapnia, miután két héten keresztül követte az állatok mancsnyomait.

Ali szerint a felvételen egy anya látható négy kölykével, akiket nagyjából 200 méteres távolságból örökített meg.

A vadőr azt is elmondta, sok mindenkit megkérdezett a környéken, de soha senki, még a helyi öregek sem láttak egyszerre négy hópárducot ezelőtt.

A hópárduc (Panthera uncia) sebezhető fajként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, mindössze néhány ezer példányos állománya csökkenő tendenciát mutat. A helyiek éppen ezért örömmel fogadták a ragadozók szokatlanul nagy számú feltűnését, annak ellenére is, hogy egyesek féltik tőlük háziállataikat.

A pakisztáni természetvédelmi szervezetek szerint a négy hópárduc bizonyítja, hogy a faj megvédésére irányuló intézkedéseik működnek. Ennek ellenére továbbra is számos veszéllyel néznek szembe ezek a különleges ragadozók, ezért nem dőlhetnek hátra. A hópárducokat az orvvadászat mellett élőhelyeik eltűnése és a klímaváltozás is fenyegeti.

The post Hihetetlenül ritka videó készült a hegyvidékek rejtőzködő ragadozóiról first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed