Jack Veal, aki Kölyök Lokit alakította a Marvel sorozatában, azt állítja a TikTokra feltöltött videóiban, hogy hajléktalan és lakhatási lehetőséget keres:
Szia, híres színész vagyok, 17 éves és hajléktalan. Talán ismerhettek a Lokiból, A ki***tt világ végéből vagy különböző más filmekből, ahol fontos szerepeket játszottam. Eddig nem sokat meséltem arról, hogy mi történt az életemben, de azt hiszem, itt az ideje, hogy felfedjem az igazságot. Anélkül, hogy túlságosan belemerülnék a részletekbe, otthon bántalmaztak. Volt fizikai erőszak, érzelmi bántalmazás és satöbbi. Nem volt túl jó neveltetésem. Mentális problémákkal küzdöttem. Autista vagyok, ADHD-s és bipoláris zavar és pszichózis miatt szűrés alatt állok
– mondja az egyik videóban Veal, aki a fent említett sorozatok mellett olyan filmekben is feltűnt, mint az Oscar-díjas A kedvenc, illetve a Jöjj velem.
Monológja során arra is kitér, hogy nem maradhat a nagyszüleinél, mert a nagyapja „halálos beteg”, majd hozzáteszi, hogy nincs hova mennie, és segítségre lenne szüksége, mert a szociális intézmények visszautasították, hogy segítsenek neki.
Kétségbe vagyok esve. Az utcán alszom. Jelenleg egy lakókocsiban töltöm az éjszakákat, amelynek betört ablakai vannak, nem biztonságos, és két órányira van a munkahelyemtől, ami azt jelenti, hogy mindennap nehezen jutok el dolgozni. Ez nehéz. Kemény az élet. Jelenleg nincs más választásom. Térden állva könyörgök nektek, hogy osszátok meg ezt, tegyetek valamit, terjesszétek az üzenetet azzal kapcsolatban, hogy a kormány hogyan bánik a gyerekekkel.
A hét elején a TikTokra feltöltött videók hamar virálissá váltak, ezt követően Veal kedden már arról posztolt, hogy felhívták valamelyik szociális intézménytől, és úgy néz ki, el tudják helyezni őt nevelőszülőknél.
The post „Híres színész vagyok, 17 éves és hajléktalan” – utcára került a Marvel-sorozat Kölyök Lokija first appeared on 24.hu.