„Hullámvasút volt, de gyönyörű” – visszavonult a profi versenyzéstől Jani Réka teniszező

Bejelentette visszavonulását Jani Réka teniszező.

A magyar játékos Instagram-oldalára tett ki egy szűkszavú nyilatkozatot, amelyben tudatta a közvéleménnyel, hogy befejezte a profi játékot.

Köszönöm az örömöt, a mosolyt és a könnyeket, a leckéket és kalandokat a tenisznek. Egy hullámvasút volt, de gyönyörű. Mindenkinek hálás vagyok, aki támogatott az utam során

– írta Jani.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Réka Jani (@rekajani) által megosztott bejegyzés

A 32 éves teniszező 2008-ban kezdte profi pályafutását, első Grand Slam-tornáján 2011-ben indult el és a selejtezőből sikerült feljutnia a US Open főtáblájár. Később a Roland Garroson is szerepelhetett a 128-as mezőnyben és részt vett a 2016-os riói olimpián is, ahol Babos Tímea párospartnereként indult. Legjobb világranglistás helyezését 2022 szeptemberében érte el, akkor a 104. helyet foglalta el a rangsorban. Karrierje során egyéniben 25-ször, párosban pedig 34-szer nyert ITF-tornát, de WTA-versenyeken egyesben és párosban is döntőig eljutott ugyan, de nyerni már nem tudott.

The post „Hullámvasút volt, de gyönyörű” – visszavonult a profi versenyzéstől Jani Réka teniszező first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed