Húsz százalékos adóemelésről döntött a kormány, sok autós lesz érintett

Jövőre 20 százalékkal emelkedik a cégautóadó, ami jelentős költségnövekedést jelenthet számos vállalkozás számára. Leginkább a céges flottával rendelkező vállalkozásoknak fájhat ez az adóemelés, hiszen emellett jövőre a személygépkocsikra fizetendő regisztrációs adó és a gépjárműadó is növekedni fog a KSH által mért infláció mértékével – hívja fel a figyelmet a roadrecord.hu.

A kormány az Egyes adótörvények módosításáról című törvénytervezetben egy táblázatban tette közzé az adóváltozásokat, ennek nyomán az eddigiekhez képest az ötödével emelkednek a cégautós közterhek.

A törvényjavaslat szerint 2025-től várható havi cégautóadó mértékek:

A tervezetben megjegyzik, hogy „a 2025-ös évet követően a cégautóadó tárgyévi havi mértéke a tárgyévet megelőző évi cégautóadó havi mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege, 500 vagy 1000 forintra kerekítve”. Ez azt jelenti, hogy az emelés inflációkövetővé válik jövőre.

A lépés a cégeket várhatóan spórolásra fogja kényszeríteni. Egyre inkább élhetnek például a lízinghez kapcsolódó ÁFA-visszaigényléssel, jobban fókuszálhatnak majd az útnyilvántartásra és a kiküldetési rendelvényekre.

The post Húsz százalékos adóemelésről döntött a kormány, sok autós lesz érintett first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed