A túlfogyasztás abszolút jellemző korunkra és ez különösen igaz a ruházkodásra. Bár valószínűleg azóta státuszszimbólum a ruha, amióta az első állatbőrt magukra öltötték elődeink, jelenkorunkra azonban elképesztő túlzássá vált. A ruházkodás révén nagyon sokan szeretnék magukról azt az illúziót kelteni, hogy gazdagok és ezért a pillanatnyi trendeknek megfelelően öltözhetnek.

A gyors divatban az igen hamar használaton kívül kerülő ruhaneműk sorsáról egyesek úgy igyekeznek gondoskodni, hogy eladományozzák azokat. De vajon mi lesz a levetett ruhák sorsa?

A Nature Cities folyóiratban tette közzé tanulmányát egy svájci vezetésű kutatócsoport, amely azt vizsgálta meg, mi történik azokkal a divatcikkekkel, amelyektől eredeti viselőjük megszabadul. A vizsgálatokban a világ számos nagyvárosa ( Amszterdam, Austin, Berlin, Genf, Luxembourg, Manchester, Melbourne, Oslo és Toronto) vett részt. A kutatásról az egyik résztvevő, az RMIT Egyetem számolt be.

Évente 92 millió tonna divatárut dobunk ki, 2030-ra ez a mennyiség várhatóan megduplázódik.

Az ember nem szereti, ha a hibáival szembesítik, ilyenkor heves tagadás, másokra mutogatás jellemzi, és emellett igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ő megtett minden lehetséges dolgot egy probléma megoldására. Mindent megtenni a gyors divat esetében azonban pusztán azt jelentené, hogy egyszerűen nem veszi meg az új, „eldobható” divatterméket, hanem hosszú ideig hordható, minőségi ruhát vásárolna.

Ehelyett igyekszik jótékonysági célokra eladományozni, ami, a kutatás szerint puszta zöldre festés.

Az eladományozott divatáru, ruhanemű legnagyobb része szó szerint szemét.

Úgy tűnik az efféle ruhákkal foglalkozó jótékonysági üzletek tapasztalataiból, hogy sajnos olyan silány minőségűek e ruhák, hogy nem lehet velük mit kezdeni. Az igényesebb darabokat eladják, e holmik zöme exportra kerül. Például Melbourne jótékonysági szervezetei a jobb minőségű használt divatárut Európába exportálják, és ezzel arra kényszerítik a helyi használtruha-üzleteket, hogy azok az áruikat Európából vagy az USA-ból vásárolják meg.

Azonban a használtruha-kereskedők arról számoltak be, hogy az elmúlt 15-20 évben vészesen lecsökkent a még eladható minőségű ruhák aránya. A városok textilhulladékának fő okai a túlfogyasztás és a túlkínálat voltak, az adományba adott ruhák esetében, Ausztráliában 33 százalékban, Norvégiában 97 százalékban.

Jobb szervezéssel viszont javítani lehetne a helyzeten. Egyrészt a sokfelé egyenesen a szeméttelepre kerülő ruhákat szét lehetne válogatni, kiemelni belőle a valahogy még újrahasznosíthatót.

Másrészt össze lehetne kötni az adományokat fogadókat a használtruha-üzletekkel, hogy ne utazzák be a világot a még hordható ruhák.

Az EU-ban 2025-től elkülönítve kell gyűjteni majd a használt ruhaneműt is, azonban a legnagyobb divatáru-hulladékot előállító Ausztrália és USA esetében semmi hasonló szabály nem létezik. A szakemberek úgy vélik, a divatáruk reklámozását, a cigarettához vagy az alkoholhoz hasonlóan be kellene tiltani.

Ezzel azok a fenntartható alternatívák is lehetőséget kapnának, amelyeknek most esélyük sincs a nagy divatcégek reklámhadjáratai közepette. Franciaországban nem túl régóta van efféle tiltás a leggyorsabban forgó divatcikkek reklámjára, és darabonkénti 10 eurós extra adó is terheli e termékeket.

The post Ideje volna megállítani a gyors divatot és annak hulladékát first appeared on National Geographic.