Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra

Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, írta az MTI.

A zarándokvonatok 2011-ben indultak el először, azóta összesen 25 ezer zarándok vett részt az utakon.

A MÁV Személyszállítási Zrt. büszke arra, hogy kiszolgálhatják a lelki gyakorlatra útra kelők igényeit. Ez nagyon nagy lehetőség a vállalat számára, és igyekeznek a lehető legkiválóbb színvonalú szolgáltatást nyújtani az utasoknak.

Az utazások során komolyan felkészült műszaki és fedélzeti személyzetet biztosítanak annak érdekében, hogy hatékonyan, gyorsan orvosolni tudják az esetlegesen fellépő problémákat, és a lelki béke az utazás során végig fennálljon. Szolgáltatásaik színvonalával ösztönözni szeretnék a zarándokokat, továbbá a naponta közlekedő utasokat és a turistákat is, hogy egyéb más célú utazásokra is vegyék igénybe a MÁV járatait.

Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szavai szerint azért is különleges a zarándokvonat, mert egy hosszú szerelvényt kell templommá varázsolni, ahol a több napos út során végig lehetőség van szent gyónásra, lelki beszélgetésre, közös éneklésre, közös imádságra, hogy “hitben és reményben megerősödve” érjenek el a végcélhoz.

A Rákóczi Szövetség kilencedik éve vesz részt a zarándokutakon. Ezúttal 300 középiskolás gyerek és tanár utazik Csíksomlyóba, nem csak Kárpát-medencéből, hanem diaszpórából is, Ausztráliától Dél-Amerikán át a világ számos pontjáról. A jelentkezési időszakban olyan fiatalokat várnak, akik komolyan veszik a magyarságukat, aktív tagjai valamilyen magyar közösségnek.

Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója közölte: a zarándokutakon egyre több fiatal vesz részt. Nagyon kedvező az utasok korfája, rengeteg a harminc év alatti résztvevő.

A csíksomlyói búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonat június 5-8. között közlekedik majd.

Mint ismert, 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem indult zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba, de 2022-ben újra százezrek imádkoztak a hegynyeregben. A csíksomlyói búcsú bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe is.

Kapcsolódó
Így szólt a Himnusz százezrek torkából Csíksomlyón
A csíksomlyói búcsúra idén is a világ minden tájáról zarándokoltak magyarok.

The post Idén is elindul a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed