Ideológiai vizsgálat indult a dél-koreaiakkal szelfiző észak-koreai pinyósokkal szemben

Több észak-koreai sportolóval szemben is ideológiai vizsgálatot folytatnak, miután hazatértek a párizsi olimpiáról. A The Korea Times cikke szerint közte van Ri Dzsongszik és Kim Kumjong, akik az asztaliteniszezők vegyespáros versenyében lettek másodikok.

Dzsongszik és Kumjong azzal került be a hírekbe a második helyük mellett, hogy kínai és dél-koreai riválisaikkal közösen szelfiztek a dobogón. A képet ráadásul a dél-koreai sportolók készítették.

Ahogy azt a The Korea Times írja, Észak-Koreában úgy tartják, hogy a nem kommunista országokban való tartózkodás „szennyeződésnek való kitettséget” jelent, így minél előbb meg kell tisztítani azokat, akik hazatérnek. Az egy hónapos procedúra során háromlépcsős vizsgálaton esnek át: először a Munkáspárt Központi Bizottsága, majd a Testnevelési és Sportminisztérium, végül pedig maga a csapat értékeli ki a sportolókat. A csapaton belüli vizsgálat a cikk szerint azt jelenti, hogy a vizsgálat alatt lévő sportolók nyíltan kritizálják a többiek nem megfelelő viselkedését, illetve reagáljanak a saját tetteikre.

Kapcsolódó
Botrány a teniszdöntőn, a lelátóra ütött labdával egy nézőt talált el a játékos
Alex Michelsennek borult el az agya, de nem léptették le.

The post Ideológiai vizsgálat indult a dél-koreaiakkal szelfiző észak-koreai pinyósokkal szemben first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed