Idris Elba egy dél-afrikai börtönben töltött egy éjszakát, hogy hiteles Mandela legyen

Idris Elba a Sunday Timesnak adott interjúban elevenítette fel, hogy a 2013-as Mandela című életrajzi filmre készülve egy éjszakát a Robben-sziget börtönében töltött. Abban az intézményben, ahol korábban Nelson Mandela is töltötte börtönbüntetése egy részét, 1964 és 1982 között.

Hihetetlen megtiszteltetés ért, hogy ezt a nagyszerű embert alakíthattam, és egészen addig az éjszakáig nem igazán fogtam fel annak jelentőségét, hogy több mint 20 évnyi életet loptak el tőle. Meg kellett győznöm a hatóságokat, hogy hagyjanak ott maradni, és végül beleegyeztek

– mesélte Elba az ott töltött éjszakáról. A börtön szerinte „sok rossz emléket őriz”, sőt, állítása szerint „határozottan kísértetjárta”. „Egész éjszaka furcsa zajokat hallottam, pedig én voltam az egyetlen ember ott. Volt egy vödör, egy vékony matrac és egy takaró; végig égve tartották a villanyt, mert régen is így volt szokás, úgyhogy nem sokat aludtam” – folytatta Elba.

Mandela 1963 májusában került először a Robben-szigeti börtönbe, miután az előző év októberében szabotázsért öt évre elítélték. Később hazaárulásért 1964 júniusában ismét elítélték, és visszatért a szigetre. 1982 márciusáig ott maradt, akkor a szárazföldre szállították. A börtönből végül 1990-ben szabadult, négy évvel azelőtt, hogy 1994-ben Dél-Afrika első fekete bőrű elnökeke lett. Mandela 2013-ban, 95 éves korában halt meg.

Elba a börtönben töltött egy éjszaka élményét korábban Oprah Winfrey-nek is elmesélte, nem sokkal a film 2013-as megjelenése után. Akkor azt mondta, először turistaként járt a Robben-szigeten, amikor azonban másodszor is visszatért, az szörnyű élmény volt.

Félelmetes élmény volt, de határozottan erősebb lett a kapcsolatom Mandelával

– összegezte a mostani interjúban.

The post Idris Elba egy dél-afrikai börtönben töltött egy éjszakát, hogy hiteles Mandela legyen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed