2025-ben 12. alkalommal nyújt lehetőséget a természet iránt elkötelezett, 18 és 24 év közöttiek számára az Ifjú Kócsagőr Program – olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park közleményében. A kócsagok egykor a vadászat célkeresztjében álltak, ami igen súlyosan érintette a hazai populációt, utóbb azonban a faj az első magyarországi természetvédelmi program alanya lett.
Gulyás Józsefet, az első kócsagőrt, a mai természetvédelmi őrök nagy elődjét 1922-ben nevezték ki, majd 25 éven át követte nyomon a fajt a Kis-Balatonnál.
Az Ifjú Kócsagőr Program előtte és a korai természetvédelmi törekvés előtt is tiszteleg. A kezdeményezésben a diákok aktívan bekapcsolódhatnak a hazai természetvédelembe, megismerkedhetnek az aktuális szakmai kihívásokkal, és nemzeti parki természetvédelmi őrökhöz szegődve vehetnek részt a mindennapi munkába.
A programban a fiatalok tíznapos szakmai képzést teljesíthetnek egy nemzeti parkban. A döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg (szeptember 17-19.), a nyertes egy ötnapos, a lengyelországi Magura Nemzeti Parkban tartott tanulmányúton vehet részt. A korábbi évek indulói közül többen ma már az állami természetvédelem munkatársai.
Jelentkezni a víz világnapja és a Föld napja között, azaz március 22. és április 22. között lehet ezen a felületen.
The post Ifjú kócsagőröket keresnek a hazai nemzeti parkok first appeared on National Geographic.

