Egy friss tanulmány alapján a Dunát övező kora bronzkori közösségek közötti kapcsolatokat nem nagy népességmozgások, hanem inkább kisebb csoportok és egyének vándorlásai alakították – számol be az MTI az ELTE közleményére hivatkozva. Az ELTE biorégészeti kutatócsoportja most először mutatta ki részletes kraniometriai elemzésekkel, hogy a térség kulturális átalakulásai mögött finom, nemenként is eltérő biológiai kapcsolatháló húzódott meg.
A Szeniczey Tamás és Melis vezette csapat a Közép-Európában a kora bronzkorban (magyarországi középső bronzkor) megfigyelhető mélyreható kulturális, társadalmi és gazdasági változások mögött azonosítható biológiai kapcsolatokat elemezte. Ebben az i. e. 2200-1500 közötti periódusban számos különböző kulturális jellemzővel rendelkező közösség alakult ki a Duna mentén.
A biológiai távolságelemzések – a népességek közötti genetikai rokonsággal korreláló alaktani hasonlóság vagy különbség mértéke – a a mai Csehországtól Szerbiáig rendelkezésre álló bronzkori közösségek kraniometriai (a koponya mérhető jellegei) adatainak felhasználásával készültek. A szakértők 442 kora bronzkori csontvázas temetkezés régészeti és biológiai antropológiai adatait vizsgálták meg, összevetve azokat további 100, a korábbi, i. e. 2800-2100 közötti időszakból származó egyén információival.
Egyszerre kapu és gát
A koponyaforma- és populációgráf-elemzések azt bizonyítják, hogy a Duna komplex szerepet játszott az említett közösségek közötti biológiai kapcsolatokban.
A folyó mint terület és mint vízi út egyszerre lehetett kapu és gát a közösségek között:
bizonyos szakaszain korlátként működhetett (különösen a férfiaknál), más szakaszain pedig megkönnyíthette az egyének csoportok közötti mozgását (főként a nők esetében).
Az eredményekből a férfiak és nők közötti, területenként eltérő kapcsolatokról is árulkodnak. Bár a férfiak több biológiai kapcsolattal rendelkeztek a különböző kulturális egységek, csoportok között, ugyanakkor ezek többnyire gyengébbek voltak, mint a nők esetében.
A nők erősebb biológiai kapcsolódása az eltérő kulturális csoportokhoz különösen az Unterwölbling- és Gáta-Wieselburg-kultúrák esetében figyelhető meg. Ez a fokozottan jelenlévő női mobilitásra (exogámiára) utal, vagyis az Unterwölbling- és Gáta-Wieselburg-kultúrákban sikerült kimutatni a csoportok közötti, valószínűleg házassági célból létrejött női vándorlást.
A kutatók szerint a földrajzi elhelyezkedés és a nemek közötti mobilitás mellett a különböző közösségek eredete is jelentős mértékben hatással lehetett a kora bronzkori populációszerkezet kialakulására. Erre utal a korábbi, i. e. 2800-2100 közötti népességekkel való különböző mértékű kapcsolat: a Dunától északra lakó Nyitra-, Aunjetitz- és Magyarád-Věteřov-csoportok szorosabb biológiai összefüggésben álltak a zsinórdíszes kerámia kultúrája temetkezéseivel, míg a déli, Unterwölbling-, Gáta-Wieselburg-, Vatya-, és Maros/Perjámos-kultúrákhoz köthető egyének inkább a harang alakú edényeket használó népességekkel mutattak biológiai kapcsolatot a kraniometriai adatok alapján.
Az eredmények összességében azt jelzik, hogy a régészeti kutatások során Közép-Európában i. e. 2200 és 1500 között kimutatott jelentős kulturális változások hátterében nem valódi, nagymértékben lezajló népességváltás állhat. Ehelyett a korszakban inkább az egyéni, esetleg a kisebb, néhány fős csoportok vándorolhattak a különböző területek és közösségek között.
The post Így alakította a Duna az ősi közösségeket first appeared on National Geographic.
