A Vodafone Magyarország a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ismét inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a kereskedelmi forgalomban elérhető lakossági és kisvállalati ügyfelek előfizetési díjaiban – jelentette be a vállalat.
A társaság az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) meghatározott, 2023. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. közötti periódust veszi figyelembe az automatikus díjkorrekció mértékének számításakor, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatközlése szerint 5,46 százalék volt ebben az időszakban.
A Vodafone kereskedelmi forgalomban elérhető tarifáira előfizető lakossági és kisvállalati ügyfelek mégis jóval kisebb árváltozást tapasztalhatnak majd.
A díjkorrekciót ráadásul a Vodafone csak 2025 májusától érvényesíti a kereskedelmi forgalomban elérhető tarifákat használó lakossági, valamint a kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjában. Ennek megfelelően az első korrigált számlákat 2025. májusában kapják majd kézhez az érintett ügyfelek.
A fogyasztóknak érdemes észben tartani, hogy a cég 2025. január 1-től már One márkanév alatt értékesíti távközlési szolgáltatásait, így a februárban és márciusban esedékes, díjkorrekcióról szóló tájékoztatást is már az új márkanév alatt küldi ki a cég. A most bejelentett inflációkövető díjkorrekció a kereskedelmi forgalomban elérhető lakossági és kisvállalati mobiltarifákat, valamint otthoni előfizetéses csomagok havi előfizetési díjait érinti.
The post Így emeli az árakat jövőre a Vodafone first appeared on 24.hu.