Kontinensünk egyik legsötétebb, legtragikusabb korszaka volt a pestis fekete halál néven illetett járványa. Nagyon sok kutatás foglalkozik e járvánnyal, a példátlan mértékű halálozás és a rendkívül gyors terjedés miatt.

Nemrégiben a Communications Earth & Environment folyóiratban egy új vizsgálatról számolt be két kutató, az eredményeket a Cambridge-i Egyetem ismertette. A kutatók igyekeztek teljes képet alkotni a járvány körülményeiről, és arra jutottak, hogy események szokatlan láncolata vezetett el a rendkívüli pusztításhoz.

A bizonyítékok arra mutatnak, hogy egy, vagy több vulkánkitörés 1345 körül azt eredményezte, hogy egymást követő években csökkent a hőmérséklet. Ennek hatására a Mediterráneumban a terméshozam rendkívül alacsony volt, a gabonaárak 1347-ben nyolcvan éves csúcson voltak. Számtalan itáliai város pánikszerűen próbált gabonát vásárolni, ám mivel a helyi források nem tudták biztosítani az igényeket, nagy távolságból, a Fekete-tenger környezetéből importáltak.

Az életet adó gabona mellett azonban az itáliai kereskedőhajók hoztak még valamit: halálos baktériumokat.

Abban régóta egyetértenek a szakemberek, hogy a fekete halálért a Yersinia pestis baktériuma felelt, ez a kórokozó pedig Közép-Ázsia vadon élő rágcsálóiból (a molekuláris adatok alapján valószínűleg futóegerekből) ered.

A közép-ázsiai kórokozók azután a Fekete-tenger térségén keresztül jutottak el Európába. A kutatók azonban nem igazán értették, hogy miért pont 1347-ben jelent meg, és miért tudott olyan gyorsan, olyan hatalmas pusztítást végezni.

„Ez olyasvalami volt, amit nagyon régóta szerettem volna megérteni” – mondta Ulf Büntgen professzor. „Minek köszönhetően ütötte fel a fejét a fekete halál, miért terjedhetett, és mennyire voltak ezek az okok szokatlanok? Vajon miért épp ekkor és itt lépett fel mindez Európa történetében? Rendkívül érdekes kérdések, ám egyedül esélytelen megválaszolni őket.”

Büntgen, aki fák évgyűrűinek vizsgálatából gyűjt információkat a múltbéli klíma ingadozásairól, felvette a kapcsolatot Dr. Martin Bauch középkori klíma- és járványtörténésszel, és közös erővel keresték meg a válaszokat. Megvizsgálták, milyen volt 1345 előtt az élelmiszer-ellátás biztonsága, milyen gyakoriak voltak az éhínségek – erre azért volt szükség, hogy érthetőbbé váljanak az 1345 utáni időkre bekövetkezett események. Egyszerre vizsgálták az éghajlati, környezeti és gazdasági eseményeket, hogy ezek együtteséből megmagyarázhatóvá váljon, mi is váltotta ki a második európai pestisjárványt.

Az évgyűrűk vizsgálata során arra jutottak, hogy valószínűleg egy nagy vulkánkitörés vagy ezek sorozata lehetett az első lépés 1345-ben, ami elindította a folyamatokat. A Pireneusok fáiból gyűjtött mintákon két egymást követő év „kék évgyűrűi” mutatkoztak meg – a minták vizsgálata során a festés hatására azok az évgyűrűk válnak kékké, ahol a fa nem tudott megfelelően növekedni.

1345, 1346 és 1347 során hűvös és nedves nyarak voltak Európa déli felének jó részén. Miközben egyetlen hűvös év nem ritkaság, az, hogy egymást három efféle kövesse, már rendkívül szokatlannak számít. A történelmi forrásokban ezekre az évekre vonatkozó szokatlan felhők, légköri homály, elsötétülő Nap és sötét holdfogyatkozások szerepelnek, ezek pedig a vulkáni aktivitás során a légkörbe került kénvegyületekre utalnak.

Mind az antarktiszi, mind a grönlandi jégfuratok vizsgálata során rábukkantak arra az igen nagy kéntartalmú vulkánkitörésre, amely 1345-ben hagyott nyomot. Ennek a kénkibocsátása – ami az éghajlatra legnagyobb hatással van – több mint a duplája annak, amit a Pinatubo 1991-ben a légkörbe juttatott, de csak része a Tambora 1815-ös kitörésének, vagy még inkább eltörpül a Samalas 1247-es kitörésének adataihoz képest. Bár azt nem lehet tudni, hogy pontosan mely vulkán lehetett felelős ezért, valószínűleg trópusi elhelyezkedésű volt, mivel mindkét sarkvidék jegében megtalálható a nyoma.

Talán nem véletlen, hogy az első pestisjárvány, a Justinianus nevéhez köthető, 541-ben induló is két nagy vulkánkitörés (536-ban és 541-ben) utáni éhínséggel hozható összefüggésbe. Az események szinte ugyanúgy játszódtak mindkét járvány kezdetekor.

Míg Európa környezetében e hideg nyarak terméskieséshez vezettek, az olyan nagy tengeri kereskedelmi központok, városállamok, mint Genova, Pisa vagy Velence képesek voltak távolról az Azovi-tenger mellékéről, az Aranyhorda mongoljainak kezén lévő területekről gabonát importálni. Bár ezek a városok hosszú ideig jobban éltek a távoli kereskedelmi kapcsolataiknak köszönhetően, képesek voltak megelőzni az éhínségeket, most pont e kapcsolatok hozták el a sokkal nagyobb katasztrófát.

A gabonaszállító hajókkal jöhettek azok a bolhák, amelyekben a pestisbaktériumok utaztak. Ezt ugyan eddig is sejtették a történészek, az azonban csak most világosodott meg, hogy miért is volt olyan égető szükség erre a távolról érkező gabonára. Először pont e tengeri kereskedővárosokban pattantak ki az első járványgócok, hogy aztán innen kiindulva futótűzként terjedjenek el Európában.

Érdekesség, amint a kutatók megjegyezték, hogy a bolhák nem élő rágcsálók szőrében jutottak át Európába. Számos szakirodalmi adat mesél arról, hogy a bolha képes heteket, hónapokat eltölteni a hajókon, akár a gabonás zsákokban, akár a gabona között megbújva – ám a pestissel fertőzött rágcsálók maguk nem bírnának ki ilyen hosszú (4-6 hét) hajóutat, pl. egy házi patkány (Rattus rattus) 3-7 nap alatt elpusztul a fertőzéstől számítva. Ez az egyik ok arra, hogy a kikötőkbe érkező bolhák hamarosan az emberről kezdtek vért szívni

Adalék az is, hogy a Fekete-tenger térségében, ahol a helyi vadon élő rágcsálók közt már elterjedhetett a pestis, valószínűleg bekövetkezett egy nagy gazdaállat-pusztulás (populáció összeomlás), és így rengeteg, már pestises vérrel táplálkozó, így a baktériumot hordozó bolha vált „gazdátlanná”. E bolhák új gazdát keresve juthattak be a gabonaszállítmányokba, hisz a gabona általában rágcsálót is jelentett.

A pestis európai megjelenésének ideje nemcsak a hajózási útvonalakat tükrözi, hanem azt is, hogy meddig volt biztonsággal hajózható a Földközi-tenger keleti medencéje (és melléktengerei). Az időjárás novemberig tette lehetővé, hogy még a nagy viharok időszaka előtt átjussanak a kereskedőhajók. Ezt követően inkább már csak kisebb, helyi utakra vállalkoztak a hajósok, ha muszáj volt. Az első pestises esetek Szicíliában bukkantak fel 1347 kora őszén, összhangban a szállítóhajókkal.

Fontos a járvány komplex, egymásból következő okait megérteni, hiszen csak így válhat világossá, mi is vezethet el egy hasonló, állati eredetű betegség emberi katasztrófát okozó változatához. Összetett éghajlati, ökológiai és társadalmi stresszhatások sorozata okozta a nagy pestisjárványokat, ilyesmi pedig bármikor bekövetkezhet.

The post Így kapcsolódik össze az éghajlat, az éhínség és a pestis first appeared on National Geographic.