A kooperatív tanulás nem mindenható, van olyan gyerek, akinek nem jó, és van olyan tanulnivaló, amihez nem alkalmazható – állítja lapunknak küldött írásában Czike Bernadett tanító, pszichológus. A Szabad Iskolákért Alapítvány szakmai vezetője az alábbi gondolatokkal Gyarmathy Éva Válasz Online-on kifejtett oktatási koncepciójához, annak is kooperatív tanulásról írott részeihez szól hozzá.
Régóta követem Gyarmathy Éva cikkeit és mélyen egyetértek alapvető állításaival, valamint azzal, amit az atipikus gyerekekről és iskolai igényeiről ír. Fontos gondolat és sokunkéval egybecseng, hogy a mai iskola működési mechanizmusai alkalmatlanok a jövő nemzedék nevelésére, tanítására, sőt sokszor éppen ellene dolgoznak.
A Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA) 35 éve éppen ezek miatt, a már akkor is nagyrészt létező problémák és anomáliák miatt alakult. Célja egy új pedagógusképzés megvalósítása volt, hittük, hogy ez a legfontosabb és ezen keresztül szerettük volna elérni a közoktatás teljes megváltoztatását, gyökeres reformját.
Alapítóink az akkor alakuló innovatív szemléletű iskolák alapítóiból és ott dolgozó pedagógusaiból kerültek ki és ma is ők fektetik le szakmai tevékenységünk elvi alapjait. Régóta dolgozunk azért, hogy az úgynevezett alternatív iskolák (amelyeknek az elnevezése megtévesztő, hiszen hazánkban az alternatív jelenti a kívánatosat) tapasztalatait és jó gyakorlatait folyamatosan gyűjtsük, és felhasználható formában a közoktatás egésze számára elérhetővé tegyük.
A humánspecifikus motívumok, mint a nevelés alapkövei
Gyarmathy Éva írásában nagy örömünkre pontosan azokat az értékeket és célokat emeli ki, amelyekről nemrég egy, a SZIA által szerkesztett, írt és kiadott könyv jelent meg Humanista Pedagógia címmel.
Ez a SZIA-szakkönyv az emberre jellemző úgynevezett humánspecifikus motívumokat (a társas igényt, az önállóságot, a kompetenciaigényt, a teljesítménymotivációt, az önmegvalósítást és a művészetek, transzcendencia iránti igényt) veszi sorra, ezek támogatását jelöli meg az alternatív iskolák közös jellemzőjeként és a közoktatás számára is kívánatos célként. A könyv nagy erénye, hogy az úgynevezett mainstream alternatív iskolák olyan jó gyakorlataiból is bemutat néhányat, amelyek ezeket a motívumokat figyelembe veszik, serkentik és támogatják.
Mi az a kooperatív tanulás?
Azzal azonban, amit Gyarmathy Éva a kooperatív tanulásról ír, nem tudok egyetérteni:
„Társas-érzelmi szint: Az emberi agy úgy van bekötve, hogy beszélgetésen, játékon és kísérleteken keresztül tanuljon, vagyis a tanulása társas alapú. Az iskola azonban a versengésre épít, a gyerekeket elválasztja egymástól, vagy kooperatív tanulás címen egymáshoz köti őket. A lényeg, hogy természetellenes társas helyzeteket alakít ki a tanuláshoz amellett, hogy semmilyen szinten nem foglalkozik azzal, a gyerekeket mi érdekli.”
A SZIA alapítójaként, és a SZIA nevében, úgy is mint az a szervezet, amelynek szakmai teamje Spencer Kagan Kooperatív tanulás c. könyvének hazai adaptálója, úgy vélem, a kooperatív tanulást nem érdemes a versenyeztető tanulás mellé helyezni, azzal azonos súlyú, helytelen törekvésként leírni. Már csak azért sem, mert – sajnos –
ez a tanulásszervezési mód közel sem olyan gyakori a hazai iskolákban, mint a versenyeztető tanítás.
Ez a párhuzamos interakciókat generáló tanulásszervezési forma az egy szálon futó interakcióval járó frontális tanítás, valamint az interakciót mellőző egyéni munka mellett a harmadik legkézenfekvőbb lehetséges út a tanításban. Nem törekszik kizárólagosságra, csupán a társas készségek fejlesztésének és az aktivizáló tanulásnak az egyik eszköze. Fontos célja az egymásra figyelés képességének fejlesztése, az egymás iránti elfogadás növelése és az együttműködési készségek gyakorlása, fejlesztése. Ezek az attitűdök ma kiemelten fontosak, elég csak a mai magyar társadalomra tekintenünk, az egymással való gyakran erőszakos, bántó, ellenséges kommunikációra és viselkedésre gondolnunk.
A kooperatív tanulás egy lehetséges módja annak, hogy a gyerekek párban vagy kis csoportokban együtt, megbeszélve oldják meg az aktivizáló feladatokat. A csoportalakítás módjai többfélék lehetnek, a tanár a foglalkozás célja szerint eldöntheti, hogy a gyerekek válasszanak-e társakat, vagy irányított csoportalakítás történjen. Konkrét tapasztalat, hogy a kooperatív tanulás közben a gyerekek legtöbbször azzal foglalkoznak, ami őket érdekli és aktívan vesznek részt a tanulásban. Ez a módszer természetéből ered, pontosan azért van így, mert a tanár átadja a terepet a diákoknak és ebben a helyzetben nagyon nehéz, szinte lehetetlen „lenyomni a torkukon” azt, ami nem érdekli őket.
Ez egy olyan tanulásszervezési mód, ami nagy felkészültséget igényel, a módszer alapos ismeretét, és sokat kell vele foglalkozni, amíg valaki készségszinten tudja alkalmazni az óráin. Ugyanakkor kisebb egységekben is bevezethető, lassan, fokozatosan a többi szervezési mód mellett. Hosszú távon az lehet optimális, ha mindhárom szervezési mód egyenlő arányban jelenik meg (frontális, differenciálás, kooperatív tanulás, lásd, Gyermekek Háza). De ennél is jobb, ha a gyerekek, és a csoport jellemző sajátosságai, az aktuális tevékenység és az épp fejlesztendő készség, vagy tanulandó ismeret dönti el, hogy éppen melyiket alkalmazzuk.
A kooperatív tanulás a pedagógustól alázatot igényel, hiszen itt – az eddig megszokottól eltérően – a gyerekek aktív tevékenységét szervezi a sajátja helyett. Nagy tapasztalat az is, hogy ez a módszer visszahat az alkalmazójára. Úgy működik gyakran, mint a KEEP SMILING effektus, aminek pszichológiai alapja a James-Lange elmélet. (Azért félünk, mert elfutunk.)
Ez azt jelenti, hogy
az a pedagógus, aki ezt a módszert megtanulja és alkalmazza a saját csoportjában, előbb-utóbb ő maga is elfogadóbb, odafigyelőbb lesz a diákjaival.
Ezért mondhatjuk azt, hogy a kooperatív tanulás nem csupán egy módszer. Szemléletformáló hatása van, metakommunikatív üzenete az, hogy a pedagógus segítő facilitátor, az, hogy a gyerek fontos, hogy az egymás közötti kommunikáció és egymástól való tanulás fontos, hogy egymás segítése és elfogadása mindennap alkalmazni való érték.
A kooperatív tanulás modellálja azokat az emberi társas érintkezéseket, amelyekben minden nap benne vagyunk. A páros munka, a négy fős csoportban való együtt gondolkodás, tanulás, természetes formái az együttélésnek, felnőtt életünk során csupa ilyennel találkozunk.
Kis múltidézés: a kooperatív tanulás Spencer Kagan féle könyvet azért hoztam Magyarországra, mert az akkor nemrég alakult Gyermekek Háza tanári alapító csapata (Zágon Bertalanné, Mari vezetésével) Montessori alapokra helyezve alapított egy szuper iskolát (1991), és azt vette észre, hogy a gyerekek, mivel egész nap a saját tempójuknak megfelelően, egyéni munkában, differenciáltan, tanultak, ezért kis, magányos szigetekké váltak, és a közösség nem, vagy csak nagyon gyenge formában alakult ki.
Ekkor fogalmazódott meg Mariékban az az igény, hogy szükség van egy olyan tanulásszervezési formára, ahol vissza tud jönni az együttműködés, az egymás iránti tolerancia és elfogadás mint társas kompetencia és közösségi érték. Így került be az innovatív pedagógiai gyakorlatba Magyarországon ez a tanulásszervezési forma.
A kooperatív tanulás nem mindenható. Van olyan gyerek, akinek nem jó. Van olyan tanulnivaló, amihez nem alkalmazható.
De azok az értékei, amelyek egy részét itt felsoroltam, fontosak, és megszívlelendők.
A SZIA szakembereiként régóta foglalkozunk a különböző tanulásszervezési módszerek terjesztésével (a frontális mellett a differenciálás valamint a kooperatív tanulás megismertetése és terjesztése képzések által), továbbá a gyermekmegismerés különböző módszereinek bemutatásával, az árnyalt, sokféle, egyénre szabott értékelés jól működő mintáinak, és lehetséges formáinak megismertetésén és terjesztésén.
Mindezek mellett még sok-sok olyan fontos témában keressük és gyűjtjük a jó gyakorlatokat, amelyek segíthetik a motivált pedagógusokat abban, hogy tanításuk jobb, hasznosabb legyen. Felhívjuk a szerző és az olvasó figyelmét azokra a jó gyakorlatokra, amelyek már összegyűltek és amelyek megtalálhatók többek között a honlapunkon is.
Képzéseink pedig segítenek abban, hogy az összegyűjtött jó gyakorlatokat könnyebben és tartósabban tudja a tanár a saját osztályban alkalmazni.
Az iskola és a nevelés nem független az adott kor oktatáspolitikájától. Tudjuk, hogy a fent idézett cikkben rengeteg igaz állítás fogalmazódik meg, azonban fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra is, ami jó gyakorlatok formájában átvehető és sokat javíthat pedagógusok és a gyerekek mindennapi együttműködésén az iskolában.
Nyitókép: illusztráció (forrás: Rosta Tibor / MTI)
Ezt a vitát nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
